Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - Bodó Barna: Együtt, de külön
22 Út Dunatát • 2000 március dója jelenti. És itt vagyunk, ismét, a globálissal szemben alternatívaként megmutatkozó lokálisnál. Az új helyzet héroszainak teljesítménye nagyrészt független a nacionalizmus hagyományos hőstermelő eljárásaitól. A helyi, kis nyilvánosság terében a hősöket nem annyira a média különböző eljárásai, hanem valós teljesítményeik, a terep ismerete tartja életben. A helyi hőst nem kell „csinálni”, ő teljesítménye, értékei által van. A kitalált hagyomány meghatározó jellege megkérdőjeleződik, elhomályosul némiképpen a történelmi tudat, de ez nem kulturális identitáshiányhoz vezet, hanem a kulturális piac megváltozásához, amikor a kulcsszó a fogyasztás. Amennyiben a helyi társadalom nem oszloposodott az etnikai törésvonal mentén, a lokális hősök elsősorban helyiek, s csak másodsorban egyik avagy másik etnikum képviselői. A társadalom helyi színpadjain a lokalitás olykor előbbre való az etnikai hovatartozásnál.10 Ilyen helyzetben pedig a kultúrák találkozása nem a szimbolikus terek elfoglalása-kisajátítása jegyében zajlik, lehetővé válik a közös terep kölcsönös ismerete. Ez még mindig csak lehetőség, a globalizációs nyomás erősödésével egyre érzékelhetőbbé váló esély. Intézmények és érték A kultúrák - egymást gerjesztő - találkozása, azon bizonyos interkulturalitás előfeltételeként a nyitottság mellé kell még valami: előítélet-mentesség. Az etnikai hovatartozás természetes mivoltából következik, hogy semmilyen csoporthoz - például a többségi nemzethez való - tartozás nem jogosíthat fel többletelőnyökre más csoportok tagjaival szemben. Csakhogy a nemzetállam a nemzeté. Mindenki más alárendelt szerepre kárhoztatott. Továbbá a nemzetállami szemlélet politikai megnyilatkozásai nem maradnak kívül a lokalitás határain, utóbbi tereit is átjárják és programozzák. Kérdés, hogy a nemzetállami kisajátító diskurzusok - „román kenyeret eszik minden kisebbség Romániában, legyen akkor lojális!”; „ha nem tetszik a kisebbséginek itt, ne ugráljon, fogja a sátorfáját, és menjen!”; „szó sem lehet olyan - magyar - egyetemről, ahonnan kizárják a románokat, többletjog senkinek nem járhat”, stb. - erőterében hogyan és mikor érvényesülhet az őszinte érdeklődés követelménye. Kérdés tehát: a társadalom alapintézményei milyen szerepet játszanak a politikai indíttatású előítéletesség lebontásában? Kérdés az is: kivételt képez-e a Bánság és Temesvár e tekintetben, s ha igen, ez miként nyilvánul meg? Az egyházi példa pozitív, pontosabban azon egyházaké, melyeknek hívei több etnikai közösségből származnak. Az evangélikus egyház a Bánságban kicsi-
