Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám - Jankovics József: Szemle: adalékok a Babits-recepcióhoz
Szemle 85 valóban betöltheti azt a szerepet, amelyet létrehozásakor neki szántak: „... csupán az lehetett a cél, hogy mindenekelőtt az eddig nem publikált vagy nehezen elérhető anyagokból dokumentáljuk az életpálya egyes szakaszaiban a meghatározó szólamot, felvillantsuk az összefüggéseket, jelezzük az eredeti művek (mindenekelőtt a tanulmányok és kritikák) részleteivel és a levelekkel azt a szellemi légkört, amelyben kibontakozott a költő versgondolkodása, poétikai szemlélete, irodalomértelmezése.” Az érdeklődő nagyközönség is hozzájuthat az olvasókönyv révén azokhoz a Babits-szövegekhez, amelyeket a cenzúra elvont tőle, vagy amelyek csak a szőkébb szakmai kör ínyenc-olvasmányai lehettek. A művek-dokumentumok olvastán sokkal világosabbá válik a Nyugat-mozgalom vezéregyéniségének rendkívül bonyolult alakja, érthetőbbé és motiváltabbá célkitűzései, programja és tevékenysége, pszichés indítékai. Ugyanakkor árnyaltabbá az a kontextus, amelyben élt és alkotott - s amellyel állandó harcban állt. S az is szemléletesebben jelenik meg az olvasó előtt, hogy ez a környezet időnként miért viselkedett oly ellenszenvesen az esendő emberrel, a magasan felettük repülő zseniális alkotóval, a megnyugvást és megalkuvást nem ismerő irodalomszervezővel szemben. Az összeállítás végére érve elmondható: csak elvétve támadt olyan érzésünk, hogy a kevesebb talán több lett volna. A rövid, 1-2 oldalnyi regényrészlet természetesen nem árul el túl sokat magáról a regényről, szerepe csupán annyi, hogy felvezesse a róla szóló vélemények közlését. Néha a kihagyások-rövidítések szaggatottá teszik a szöveget, máskor a jegyzetek tűnnek túlságosan lakonikusnak vagy éppen hiányosnak. Mivel a szerkesztői mentegetőzés a „terjedelmi korlátok parancsoló kényszere”, a helyesírás legteljesebb „összevisszasága”, a jegyzetek „hallatlan megrövidítése” miatt előre kihúzta a kritika méregfogát, nem is soroljuk észrevételeinket-kifogásainkat a sajtóhibák bosszantó sűrűsége, a hiányzó tartalmi magyarázatok, az elmaradt forrásjelölés, s az ide nem tartozó, mert nem Babitsra vonatkozó, inkább csak korfestő dokumentumok miatt: 268., 313., 352., 353., 378., 380. A vállalkozás méretéhez és fontosságához képest azonban ezek szeplők csupán a két hatalmas kötet korpuszán. Mely kötetekkel Sipos Lajosnak sikerült igazságot szolgáltatnia a méltatlan bánásmódért és a kényszerű elhanyagolásért, s elérnie, hogy a címmel ellentétben egyre élesebben, látva lássuk a XX. századi magyar irodalom felséges urát, Babits Mihályt. Babits Mihály: „Engem nem látott senki még.” Babits-olvasókönyv I-II. Szerkesztette, válogatta, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Sipos Lajos. História Litteraria Alapítvány-Korona Kiadó, Budapest, 1999. 595+863.
