Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - 95 ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Tverdota György: Majd...

34

ÚJ PuNATÁl • 2000. JÚNIUS

dóinak. Talán-talán ez lehet eme kezdősorok logikája. Alighanem itt a végső kidolgozás hiányzik, s emiatt homályos a verskezdet értelme. József Attilának a posztmodern felé mutató vonásait előszeretettel keresik napjaink irodalmárai. Én nem tartozom közéjük. Nem hiszem, hogy A hetedik, az Eszmélet, a „Költőnk és kora” vagy - horribile dictu - a Szabad-ötletek jegyzéke a posztmodern felé mutatna. Ellenben a szövegnek ez az itt bemutatott permutációja, a tükörjáték, szimmetriajáték a két változat között, akaratlanul is eszébe juttatja az embernek a ma sportszerűen, tudatosan és szándékosan űzött költői játékokat. Éppúgy lehet azonban szó örök posztmodernről, a költészet örök sajátságának megjelenéséről, tehát én ennek sem tulajdonítanék túlzott jelentőséget. Sokkal fontosabbnak tartom befejezésként arra felhívni a figyelmet, hogy akár az egyik, akár a másik szöveget veszszük tekintetbe, mindkettő úgy fogható föl, mint előkészület az 1937-es, József Attila számára rettenetes, végzetes nyár nagy versének, a „Költőnk és korál'-nak az előkészülete. A halál, az anyához, a nagy űrhöz való fölszállás, a test-lélek probléma, a táguló világegyetem, a csöndbe térő dalok kérdése, megannyi közös elem. De olyan előkészület, amely eme korábbi szövegek létjogosultságát, önálló létét nem teheti kétségessé. Ezek nem a későbbi nagy vers előfogalmazványai, hanem egy önálló feladat önálló megoldását jelentik. Töredék vagy kész vers? Egyre megy. Értéküket ez a legkevésbé sem csökkenti.