Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - Kukorelly Endre: Férfifuvalom. Napló

8

Úr Dunatáí • 2000. június

az eszembe, hallom, ahogy mormogok magam elé. Miért csinálják, hát a faszért aztán nem. Azért semmit.

A fasz tényleg pontos és durva, nem jó szó, de a legjobb. Faszért senki nem csinálja, tehát senki, nincs kivétel, mert sokkal erősebb az elhárítás programja, mint a vágyakozás ereje. Akárhogy szereti is, egy nő, bármennyire szeretné, erősen hárít, ez nem játék, hanem kemény program. „Az asszony eleinte hevesen és fölényesen védekezik, végre önfeledten és buján csókol, és megvallja, hogy már régen szereti a támadót.”*** Az a feladat, hogy át kell törni a védelmen. „Attól kezdve, hogy beléptem, a »szemtelen« szót ismételte 10 másodpercenként szakadatlanul.”*** Ez nem játék, nem játékból ismételget. „Hamarosan az ágyban feküdtem. A »szemtelen«-ezést nem szüntette be egy pillanatra sem.”*** Csak valami komoly teljesítmény tör át, a teljesítménynek enged, minden erőszak sem ér semmit. „Mikor ágyazott, felmentem a szobába. Már sötét volt, átöleltem, hozzám simult. Egy pillanat alatt lefektettem, condomot húztam, és bágyadt tiltakozás mellett behatoltam. Míg a coitus tartott, puhán ölelt, a plafonra nézett, és halkan, in. inf. suttogta: »utálatos, utálatos, milyen utálatos«. Csak a mámor őszinte pillanataiban hallgatott el. Mikor elkészültünk, folytatta az ágyazást.”*** A pénz áttör. „Végül 10 koronával ajándékoztam meg.”*'** A pénz biztos jel, a teljesítmény egyenértéke, adott mennyiség egy pontosan meghatározott ideig mintha kikapcsolná az ellenállást. Vagyis nem mintha, hanem kikapcsolja, azonnal, de csak arra a néhány rövid és jeges pillanatra. Mint egy gép. És ez valóban hihetetlen, amikor ennyire pontosan látszik a működés. Ezért nézünk kurvákat. A hibátlan megadás miatt.

Nagyjából akkor, ez valahogy ehhez a városhoz jár, minden este visszamentem megnézni őket. Igazából csak az egyiket, egy jéghideg, dühítően szép kurvát. Nem emlékszem az arcára, amikor eljöttem onnan, mindig azonnal elfelejtettem, noha egyáltalán nem azért mentem vissza. Nem a felejtés miatt. Kinyitja az ablakot, elmondja a feltételeket, mosolyog, nem kedvesen, hanem tökéletesen. Alacsony ajtók, pirosra festett fém csigalépcső, egy viszonylag tágas, alacsony szoba. Előre elkéri a pénzt, elrakja, korrekt mozdulatok, az asztalra tesz egy gumit, aztán kimegy. Most valamit nyilván kéne csinálnom. Mit kell csinálni. Orvosi rendelő, egy halom törülköző, az ágyon műanyag huzat. Visszajön, már nem mosolyog, tökéletes. Nincs semmi. Nem érek hozzá, meg se mozdulok. Úgy emlékszem vissza valakire, hogy ráismerek. „Legyek üres és repüljek.”* Nyilván én néztem őt. „Le