Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 2. szám - Kukorelly Endre: Férfifuvalom. Napló

Kukorelly Endre • Férfifuvalom, napló

9

gyek könnyű, üres és szép.”* Egyszer, ez jó néhány évvel korábban volt, egy pocsékul fűtött moszkvai lakásban egy szőke, vékonyka orosz kurvával aludtam. Telefonon rendelte a lakáshoz egy, mondjuk úgy, sötét képű, mert nem valami világos képű grúz ismerősöm. Akarsz egy kurvát? Nem akarsz? De. Az Intercontinental éttermében vacsoráztunk, akkoriban néhány agyonhasznált farmerből, vacak feliratos pólók, tucatnyi eldobható borotva, színes nejlonzacskók árából hetekig, egész nyáron át bőven ki lehetett jönni. A grúz elment telefonálni, amikor visszajött, biccentett, hogy rendben van. Csikorgó január, csak percekig lehet kibírni az utcán, hideg a lakás is, a konyhában ég a gáztűzhely. Kisujjkörömnyi lyuk van elöl a lány kombinéján, sápadtfehér a bőre, száraz, szappanszagú. Kibújik a kopott, széjjelmosott kardigánjából, a mellére fonja, magához szorítja a karját. Holnap majd nekiadom a pulóverem, meg még mit, minden szart, ami nálam van, azt a néhány megmaradt szappant, mit tudom én, micsodát, egy marék rubelt. Letérdel, kigombolja a nadrágom, lesüti a szemét, néha rám pillant, mosolyog, oroszul beszél hozzám, kérdez valamit, rögtön válaszol is magának. Takargatja a mellét, kénytelen vagyok hátracsavarni a csuklóját. Ezt engedi. Komoly arccal. „Természetesen megnéztem a terroristák kivégzését is. A dolog politikai oldala nemigen érdekel. Csak a halál érdekel, mellyel naponta foglalkozom.”* Komoly az arca, amikor elmosolyodik, akkor is komoly marad. Nagyon szép. Megfogom a karját, olyan vékony a csuklója, az ujjai áttetszők, tövig rágott körmök, a bőre érdes, a hidegtől kivörösödött. Rövidke haj, könnyű szálú, ahogy megsimogatom, lehunyja a szemét, a beszédet is félbehagyja. Remeg a szempillája. Előbb még akkor is védekeznie kell, ha aztán majd örökre így akar maradni. Amikor fölébredtem, kibotorkáltam a konyhába, megeresztettem a vizet. A hó ráfagyott az üvegre, a hideg levegő behúz a réseken, mozog a függöny, rezegnek az ablaktáblák a szélben. Arra ébredek, hogy betakargat, aztán bebújik a paplan alá, az arcát, a hideg orrát a hasamhoz szorítja. „Fél szavak, fél indok. Majdnem érthetetlen.”* Felébredek, hallom, ahogy surrog a gáz.

„[...] az úgynevezett épelméjűek. Azok alig beszélnek a halálról. Itt mindenki róla beszél. ”*

Nem égett a láng, dőlt kifelé a gáz. Nincs gázszag, nem volt semmi szag, a lány ült az ágyon, a térdére fektette az állát, felhúzta a nyakáig a takarót, beszélt maga elé. Mondja, de nem értem, nem is hallom, hogy mit. Mit