Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Téglás János: Babits és Baumgartner Ferenc levelezése

Babits és Baumgarten Ferenc levelezése 43 Az örökhagyó a magánvégrendeletet - amelynek dátuma 1923. október 17. - átdolgozta, módosította, majd dr. Holitzer Szigfrid budapesti királyi közjegyző­nél helyezte letétbe. Három nappal később Berlinből rövid német nyelvű levél­ben értesítette Babitsot elhatározásáról, aki - mint másfél évtizeddel később el­mondta - így fogadta a hírt: „Akkor ezt nem is vettem nagyon komolyan. Hisz fia­talabb volt, mint én.”14 A költő azért is mosolyoghatott a levél tartalmán, mert nem gondolta, hogy a 14 soros írásban több, mint százmilliárd korona értékű iro­dalmi alapítvány igazgatására kapott megbízást. „Ebben az értelemben is vála­szoltam neki - olvasható a már idézett 1937-es ünnepi beszédében -, szándékosan könnyed, szinte évődő hangon... Erre a levélre nem kaptam feleletet. Baumgarten eltűnt a látóhatáromból... Érintkezésem nem is volt több vele az életben.” Három évvel később, 1926 decemberében Baumgarten ismét személyesen kereste Babitsot. A Reviczky utcai lakásában azonban nem találta, a költő ugyanis feleségével december 16-án Tátrafüredre utazott, hogy ott fejezze be Halálfiai cí­mű regényét. Baumgarten rövid pesti tartózkodás után Németországba indult, út­közben megpihent Ótátrafüreden, ahol megfázott, tüszős mandulagyulladást ka­pott. Nem fordult azonnal orvoshoz, hanem az ottani tiszta levegőtől várta a gyó­gyulást. Nem is sejtette, hogy az egyik közeli szállodában lakik az az ember, akire alapítványának gondozását bízta. Január közepére állapota rosszabbodott, házve­zetőnője, az idős Stein Ágostonné - aki 1915 óta szinte mindenhova elkísérte - hi­ába borogatta a torkát. Amikor helyzete válságosra fordult, csak akkor hívott is­merős orvost: dr. Hartmann Lajost Kassáról és dr. Emil Rosenthalt Berlinből, szo­baasszonya pedig titokban az egyik szomszédos szanatóriumból dr. Szász Emilt riasztotta. Az orvosi segítség azonban elkésett, 1927. január 18-án Baumgarten Fe­renc, ez a - Tóth Árpád szavaival - „nagyon szomorú és nagyon magányos em­ber... keserves és kopár halállal”15 meghalt. Babits mindezekről semmit sem tudott: január 4-én hazaérkezett Tátrafüred­­ről, két nappal később pedig Szekszárdra utazott. Miközben ő regényén az utolsó simításokat végezte, Pesten január 22-én dr. Holitzer Szigfrid közjegyző felbon­totta a végrendeletet. Ezt követően Babitsot táviratilag hívták haza szülővárosá­ból. A költő az újságok szerint 23-án - Török Sophie naptárbejegyzései szerint 22- én - a déli vonattal érkezett meg a fővárosba, és vasárnap (23-án) este megismerke­dett kurátortársával, dr. Basch Lóránttal. Ugyanezen a napon az újságok (Magyar Hírlap, Újság) - bár a végrendelet szövegét még nem hozták nyilvánosságra - már hírül adták, hogy sokmilliárdos alapítvány született a magyar írók támogatására. (A következő napon pedig - Baumgarten Ferencet még el sem temették! - Szarva­son postára adták Babits címére az első segélyt kérő levelet, melyet aztán az adó-

Next

/
Thumbnails
Contents