Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"

kerét. Elsősorban a politikai rokonszenv volt rendkívüli népszerűségének oka. 1848-ig a színházak legkedveltebb darabja volt, bár behatóbb elemzésére a kritika nem vállalkozott. A század utolsó harmadában Aranyjános után {Bánk bán-tanulmányok, 1879) Gyulai Pál volt legismertebb értelmezője {Katona és Bánk bánja, 1883). Sajátos, részben ugyancsak a politikai élet alakulásában gyökerező drámaértelmezést ad a Világos utáni korszak. Az elemzések középpontjában a tragikai vétek kérdése áll. A nemesi liberalizmus híveinek a forradalomhoz és szabadságharchoz való viszonya a „túlságoktól való elhatárolás” magatartásával jellemezhető. Egyáltalán, sokakban felmerült a kérdés: Volt-e értelme 48-nak, ha következtében még nagyobb lett a szenvedés, a pusztulás ? Hasonló szituáció volt ez, mint a század elején, Katona korában, Napóleon bukása után. Gyulai Pál, aki tehát Aranyjános mellett az első legjelentősebb Bánk bán-értelmezők egyike volt, Bánk tragikumát a következőképpen látja: „Ki tulajdonképpen Bánk? Nádor, a távollevő király helytartója, a törvény őre. S mit cselekszik? Elégtételt vesz sérelméért, bíráskodik a maga ügyében s megsérti a társadalmi rendet, mely bárminő kormányforma alatt változatlan, mert önbíráskodás mindig bűn, s kétszeresen az, ha olyan követi el, ki a törvények őre... Aztán ő lovag is egyszersmind, nőtisztelő lovag a szó legnemesebb értelmében. A megalázott Melindában is tiszteli hajdani nejét, gyermeke anyját... S mégis e férfiú egy asszonyt öl, oly asszonyt, kit védelmezni mind nádori, mind lovagi kötelessége... Bánk még hazafi is, kinek szilárd elvei vannak. Mélyen érzi hazája szenvedését, orvosolni is törekszik, de csak alkotmányos úton, a forradalomtól semmit sem vár, sőt irtózik tőle... S mégis épen ő az, aki lappangó forradalommal, melyet elfojtani igyekezett, többé nem gondol, kitörni engedi, sőt erőszakos tettével maga ad rá példát. Bánk továbbá büszke oligarcha a Bór nemzetségből. ...mégis alattomos gyilkossá süllyed... íme Bánk tragikuma, ki önbíráskodva nemcsak a társadalmi rend ellen támad föl, hanem önmagának erkölcsi létalapja ellen is... A nádorból törvénytapodó, a király kegyeltjéből felségsértő, az alkotmányos államférfiúból forradalmár, lovagból nőgyilkos, a büszke úrból megalázott szerencsétlen lesz. Külső és belsőképp egyaránt elbukik. A költői igazságszolgáltatás teljes, a tragikum oly erős, minél erősebb alig lehet.” {Gyulai Pál: Katona József és Bánk bánja. 2. kiadás. Bp., 1907. 199-203. old.) Gyulai szerint Bánk tragikus összeomlásának tehát az az oka, hogy mint a király helytartója, aki az erkölcsi rend őre is, megsérti az erkölcsi rendet. Azt hiszi, hogy a királyné a bűnös, ártatlansága azonban kiderül. A közvélemény is ellene fordul. Semmi más, csak puszta gyilkos. Bánk tette, amelynek elkövetésében épp az erény vezette, tragikus vétséggé válik. Éppen ez az igazi tragikum, a tragikai vétek lényege: végzet, amit hasznunkra fordíthatunk, tudatosításával csökkenthetjük a vég