Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"
szinte mindig a szeretett személyt jelenti. Virágom, rózsám, violám, liliomszálam - kedvesem, szerelmem stb.: az efféle metafora konvencionális szimbólum, bármilyen változatos megfogalmazásban, körmönfontan szerepeljen is, archetípusnak tekinthető. József Attila hallatlan modernségének egy apró jele ez: a szeretett nő virág helyett - váza, olyan tárgy, amelyhez szorosan: lényegét, funkcióját tekintve kapcsolódik a virág, a mindenség. Itt teremtődik meg az áttételes kapcsolat Flóra - azaz a Flóra-szerelem és alternatívája, az elutasítás - és a mennybolttal implikált halál között. Ezt a kapcsolatot közvetlenebbül fogalmazza meg a [Ha nem szontsz...] utolsó szakasza: Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek a fák, a hegyek, a habok. En úgy szeretlek, mint a gyermek s épp olyan kegyetlen vagyok: hol fényben fürdesz, azt a termet elsötétítem - meghalok. A Flóra-szerelem-elutasítás és a mennybolt-mindenség-halál összekapcsolása különös hangsúlyt kap a nyelvi megformálás által is: míg a szakasz többi metaforája mellérendelő szintagmaként vagy összetett szóként van kifejezve: Flóra = kehely: Flóra, karcsú, szép kehely, Nap = virág: napvirág-, felhők = levél: felhők, remegő levél. Tömörségükhöz képest a mint csokor van tűzve beléd a mennybolt terjedelmes, sornyi hasonlattal fejezi ki a csokor = mennybolt megfelelést. A szeretett nő és a transzcendentalitás érintkezését, összefüggését találóan világítja megjANZER Frigyes, aki arra mutat rá, hagy a Flóra-versekben az életműben máshol együtt elő nem forduló motívumok, mint amilyen a semmi és az ég, keverednek. „Ez a szerelem tehát az az erő, amely képes arra, hogy a kései József Attila egyik legmélyebb tapasztalatával szembeszegezzen valamiféle „érvet”, legyen az bármennyire is irracionális érv, mégis valós: vallást, világrendet pótló erővé válik. Flóra és az ég éppen ezért kapcsolódik össze olyan gyakran” - írja erről.6 S még egy figyelemreméltó elágazása ennek a bonyolult metafora-rendszernek: a hasonlatban a van tűzve beléd azt az értelmezést provokálja, hogy nem öröktől fogva van benned a mindenség, hanem valaki beléd tűzte: én - vagy a szerelmem. A negyedik versszak új s ismét csak nem szokványos képpel kezdődik: a költő lelke paripa, amelynek lovasa Flóra képe. Nem maga Flóra, hanem az ihletté, értelemmé alakított Flóra-élmény. Ez ösztönzi olyan sebességre, hogy már-már repül8
