Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"
1. tagmondat: állsz [te] előttem van--------a mennybolt tűzve mint csokor á||~~-—~ has— -------------------beléd napvirág---------hajlik felhők (közt) az estnek levél közt remegő mi................ Vagyis: a napvirág az estnek hajlik a felhők közt, amelyek olyanok, mint a remegő levelek. A mennybolt a csokor, amelynek részei a napvirág és a remegő levél-felhők, de a csokor nem egyenlő e részek összegével, nem csak ennyi, hanem még valami, olyasvalami, mint amivel több Örkény paprikakoszorúja, mint cseresznyepaprikák és a madzag együttese. József Attilánál a mennybolt - a költészetének kulcszszavával szólva -: a mindenség, vagyis a transzcendentalitás maga. Ezt szemléli halála előtt néhány hónappal, s nem elsősorban Flórát, mert ő „csak” ennek a teljességnek a karcsú, szép kelyhe, a tartója, hordozója. Ha virág áll az asztalon, mi sem a vázában gyönyörködünk elsősorban, legyen mégoly szép, értékes darab is: a lényeg a csokor. Ám emberként a mindenség vázájának lenni már istennői rang, ennél feljebb dicsérni a kedvest már nem lehet. József Attila is őt, a vázát méltatja: Flóra karcsú, szép kehely, a mennybolt-csokor viszont jelzőtlen - csak azt lehet ilyen szavakkal illetni, ami emberi, a mindenséget dicsérni nem kell és nem is lehet. Mégis a szép kehely az, ami áll, a mindenség közepe, a napvirág viszont meghajlik, mintha ő is Flóra szépsége előtt tisztelegne ezzel. Ha költészettörténeti nézőpontból szemléljük a virágmotívumot, azt látjuk, hogy amikor népdalban, virágénekben, szerelmes versben megjelenik a virág, 7 2. tagmondat: 3. tagmondat:
