Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Gajdó Ágnes: Szentségtörés vagy plasztikai műtét?: Illyés Gyula Bánk bán-átigazolásáról
37 tásában már a IV. felvonás elején felolvassák, akkor az illírek elégedetlensége nem kapja meg az egész mű mondanivalójában azt a súlyos jelentést, amit meg kell kapnia ahhoz, hogy Bánk tettének jogosságát erősítse. A legtöbb gondot - értelmezőknek és rendezőknek egyaránt - az utolsó felvonás okozta. Többször gondoltak arra, hogy az egész szakaszt el kellene hagyni, mert a negyedik felvonás feszült jelenetei és a királyné meggyilkolása után a további szöveg már csak esést jelenthet, terheli a darabot, melodramatikus, hiszen a főhős maga is összeomlott már. Pedig az V. felvonás nagyon fontos, hiszen ebben a részben kapcsolódik össze az első felvonás végmonológjával, amely az átigazítás során „elveszett”, így az új változatban az összekapcsolódás nem jöhet létre. Ebben a felvonásban válik világossá Bánk sajátos tragikuma, az Illyés-i változatban azonban a csonkítás miatt ez sem egyértelmű. Miért kellett átfogalmazni az utolsó felvonást? Miért kellett úgy operálni a „szikével”, hogy Bánk, Mikhál és Tiborc jelleme is hangsúlytalanabbá, szegényebbé váljon? És miért esett áldozatul a sebészi beavatkozásnak az alábbi négy sor: „Az ég siket fájdalmaimra - / végsemmiség az én ítéletem - / az Isten engem büntetésre nem / tart érdemesnek...”? (Helyette ez áll: „Nincs ítélet, melyet meg ne köszönnék, / ha csak csitítja fájdalmaimat.”) A „végsemmiség” szó önmagában is egy egész tragédiát fejez ki, miért kellett ezt is elhagyni? A tömörítés ezúttal egyszerűsítés is. A bán elemi fájdalma háttérbe szorult Endre alakja mellett. A király summázata is érdekes módon alakult át. Az eredetiben: „Magyarok! Előbb, mintsem magyar hazánk - / előbb esett el méltán a királyné!” Illyésnél: „Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk - / előbb esett el ekként a királyné!” Ekként és nem méltán! Mennyire mást jelent a két szó! És mennyivel kisebbíti Endréről alkotott véleményünket! A magyar király nem ismeri el, hogy felesége vétkes, nem kap nyomatékot a bűnösség és a gonoszság felismerése. Nem derül ki, hogy Endre elfogadta és magáénak vallja a nemzeti igazságot. A befejező négy sor - amelyet Illyés írt Endre utolsó mondataihoz - túlságosan lekerekíti a zárójelenetet. A Katona-műben ez áll: „Magyarok! igen jól esmérem - szeretnek, enyimek! - Hogy illy nemes szívekkel egybe férkezni nem tudtál Gertrúdisom!” Illyés hozzátoldása: „Tegyük le őt oly sírba, mely körül a gyász csöndet mond a viszálynak is, hazánkat oly békére szelídítve, amely minden bajt orvosolni kezd.” ____________Gaídó Ágnes • Szentségtörés vagy plasztikai műtét?
