Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában (részlet)
Út Dunatát ■ 1999 december 29 között, ha azok a lelki ellenerők, melyek különben gátolják, nem működnek, spontán is megnyilvánul, az embert vadállatként leplezi le, mely saját faját sem kíméli. Aki a népvándorlás borzalmait, a hunok betörését, az úgynevezett mongolokat Dzsingisz kán és Timur-Lenk alatt, az ájtatos keresztesek útján Jeruzsálem bevételét, sőt még magának az utolsó (1914-1918) világháborúnak a borzalmait emlékezetébe idézi, annak alázatosan meg kell hajolnia e felfogás tényszerűsége előtt. Ennek az agresszív hajlamnak a léte, melyet magunknál is érezhetünk, másoknál pedig joggal tételezünk fel, az a momentum, mely felebarátunkkal a kapcsolatunkat zavarja, és a kultúra igénybevételére kényszerít. Az emberek egymás elleni, primér ellenségeskedése következtében a kultúrtársadalmat állandóan szétbomlás fenyegeti. A munkaközösségek érdeke nem tartaná össze, az ösztönös szenvedélyek erősebbek az értelmes érdekeknél. A kultúrának mindent mozgósítania kell, hogy az emberek agressziós ösztöneit korlátok közé szorítsa, megnyilvánulásait pszichés reakcióképződmények által megfékezze. Innen származik tehát azoknak a módszereknek az alkalmazása, melyek az embereket identifikációkra és céljában gátolt szeretetkapcsolatokra kell hogy serkentsék, emiatt történik a szexuális élet korlátozása, és ebből ered az ideális parancs is, hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint önmagunkat, mely valóban azzal igazolja magát, hogy semmi más nem áll az eredeti emberi természettel ennyire ellentétben. Minden fáradozása mellett ez a kulturális törekvés mindeddig nem sokat ért el. Azt reméli, hogy a brutális erőszak legotrombább rendzavarásait megakadályozza azáltal, hogy magának tartja fenn a jogot, hogy erőszakot alkalmazzon a bűnözőkön, de az emberi agresszió elővigyázatosabb és finomabb megnyilvánulásait a törvény nem képes kategorizálni. Mindnyájan oda jutunk, hogy azokat a reményeket, melyek fiatal korunkban embertársainkhoz fűztek bennünket, mint illúziókat elejtsük, és tapasztalhatjuk, hogy életünk környezetünk rosszakarata miatt mennyire nehézzé és fájdalmassá vált: Amellett igazságtalanság volna a kultúrát hibáztatni azért, hogy az emberi tevékenységből a harcot és versengést ki akarja zárni. Ezek bizonyára nélkülözhetetlenek, azonban az ellenséges érzület nem szükségszerűen gyűlölség, csak ennek indokául élünk vissza vele. (Kossuth Kiadó)
