Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában (részlet)
Úl PuNATÁt • 1999 DECEMBER 27 A kultúrtársadalom úgynevezett ideálkövetelményeinek egyike vezethet itt nyomra. így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Világhírű, bizonyára idősebb, mint a kereszténység, amely mint legdölyfösebb igényét mutatja fel, de bizonyos, hogy nem nagyon régi; még a történelmi időkben is idegen volt az embertől. Álljunk hozzá naivan, mintha először hallanánk. Akkor nem tudjuk elfojtani a meglepetés és megütközés érzését. Miért kellene ezt tennünk? Mit segíthet rajtunk? Mindenekelőtt azonban hogyan valósítsuk meg? Hogyan lehetséges ? A szeretetem értékes, amivel nem dobálózhatok számvetés nélkül. Kötelességeket ró rám, és kész kell lennem, hogy ezeket áldozatok árán teljesítsem. Ha én valakit szeretek, annak valamilyen módon rá kell szolgálnia. (Eltekintek a haszontól, melyet eredményezhet, éppúgy, mint attól, hogy mint szexuális objektum jöhet szóba; a kapcsolat e két fajtája a felebaráti szeretet-előírásánál nem jön számításba.) Megérdemli azért, mert lényeges vonásokban olyan hasonló hozzám, hogy benne magamat szerethetem; rászolgál, mert annyival tökéletesebb, mint én, hogy a saját személyiségem ideálját szerethetem benne; szeretnem kell, mert barátom fia, mert barátom fájdalma, ha őt bánat érné, az az én bánatom is volna, meg kellene vele osztanom. De ha idegen, és semmilyen értékével, az érzelmi életem számára semmilyen megszerzett jelentőséggel sem képes vonzani, nehezemre esik majd, hogy szeressem. Sőt ezzel igazságtalanságot követek el, mert szeretetemet az enyéim kitüntetésképpen értékelik; igazságtalanságnak érzik ha én az idegent egy sorba helyezem velük. Ha azonban szeretnem kell azzal a bizonyos világmindenség iránti szeretettel, pusztán azért, mert ő is élőlény a földön, mint a rovar, a giliszta, a vízisikló, akkor attól félek, csekély szeretet jut majd neki, semmiképpen sem annyi, mint amennyit értelmem ítélete után jogosnak tartok, hogy megőrizzek a magam számára. Mire való egy ilyen ünnepélyesen fellépő előírás, ha beteljesítésének nincs értelme? Közelebbről szemlélve, még több problémára akadok. Ez az idegen nemcsak általában véve méltatlan a szeretetre, hanem becsületesen el kell ismernem, hogy inkább tarthat igényt ellenségeskedésemre, sőt gyűlöletemre. Úgy látszik, hogy egy csöppet sem szeret, a legcsekélyebb tapintatot sem tanúsítja irántam. Ha hasznot húz belőle, nem tétovázik, hogy ártson nekem, emellett azon sem tűnődik, hogy vajon hasznának foka megfelel-e a nekem okozott kár mértékének. Sőt még az sem kell, hogy hasznot húzzon; ha csupán valamiféle örömére szolgál, nem átallja, hogy gúnyoljon, megsértsen, rágalmazzon, hatalmát fitogtassa, és minél biztosabbnak érzi magát, minél gyámoltalanabb vagyok én; annál biztosabban várható ez a magatartása. Ha másképp viselkedne, ha velem, az idegennel tapinta
