Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - Henri Bergson: "A történelem vége": Teremtő fejlődés (részlet)

Út Dunatái • 1999 december

23

vésébe meneküljek. Ez annyit mond, hogy itt is mindég a teli követi a telit s hogy oly értelem, mely pusztán értelem volna, nem bánkódnék, nem vágyódnék, mozgásait tárgyának mozgása szerint szabályozná, - fel sem fogná a hiányt, vagy az ürességet. Az üresnek fogalma itt akkor szülelik, mikor az önmagáról lekéső eszmélés régi állapot emlékéhez tapad, holott már új állapot van jelen. Nem más, mint összehasonlítása annak, ami van; azzal, ami lehetne, vagy aminek lennie kellene, szóval telinek telihez való hasonlítása. Egyszóval, akár anyagi üresről, akár eszméleti üresről van szó, az üresnek képzete mindég teli képzet, melyet az elemzés két pozitív alkotóra bont: egy behelyettesítésnek éles vagy zavaros eszméjére s egy vágynak vagy sajnálkozásnak átélt vagy képzelt érzelmére.

Ebből a kettős elemzésből következik, hogy a minden megszüntetésének értelmében vett abszolút semmi eszméje önmagát leromboló eszme, ál-eszme, egyszerű szó. Ha megszüntetni egy dolgot abban áll, hogy mással helyettesítjük, ha valamely dolog hiányát gondolni nem lehet másképp, mint valamely más dolog jelenlétének többé-kevésbé kifejezett képzetével, végül ha megszüntetés mindenekelőtt behelyettesítést jelent, akkor a minden megszűntetésének eszméje ugyanoly képtelenség, mint a szegletes köré. A képtelenség nem szembeszökő, mert nincsen oly egyes tárgy, melyet ne lehetne megszűntnek feltételezni: akkor abból, hogy nem tilos gondolatban egymásután minden dolgot eltörölni, azt következtetik, hogy lehet valamennyit egyszerre is eltörölni. Nem látják, hogy minden dolgot sorban eltörölni éppen abban áll, hogy mindeniket sorban másikkal helyettesítjük, s hogy akkor a mindennek teljes eltörlése igazi szószerinti ellentmondást foglal magában, mert ez a művelet abban állana, hogy lerombolná saját föltételét.

De az illúzió makacs. Abból, hogy valamely dolgot eltörölni ténybelileg abban áll, hogy helyébe másikat tegyünk, nem vonják le, nem akarják levonni, hogy valamely dolognak gondolatbeli megszüntetése valamely új dolognak a régi helyébe való gondolatbeli behelyettesítését foglalja magában. Azt megengedik, hogy valamely dolog mindég más dologgal helyettesül, sőt azt is, hogy elménk nem gondolhatja külső vagy belső tárgy eltűnését anélkül, hogy, bár határozatlan és zavaros formában is, de ne képzelne oda egy másik tárgyat, mely helyébe kerül. De hozzá fogják tenni, hogy valamely eltűnésnek képzete térben vagy legalább is időben végbemenő tüneménynek képzete, hogy következőleg még képnek felidézését foglalja magában, és hogy itt éppen meg kellene szabadulnunk a képzelettől, s a tiszta értésre kellene hivatkoznunk. Ne beszéljünk tehát többé, mondják majd, eltűnésről, vagy megszűntetésről: ezek fizikai műveletek. Ne képzeljük többé, hogy