Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Henri Bergson: "A történelem vége": Teremtő fejlődés (részlet)
24 Henri Bergson • Teremtő feilődés (részlet) az A tárgy megszűnt, vagy hiányzik. Mondjuk egyszerűen, hogy „nemlevőnek” gondoljuk. Megszüntetni annyi, mint időben és talán térben is hatni rá: annyi következőleg, mint elfogadni a térbeli és időbeli létnek föltételeit, elfogadni az öszszefüggést, melyben a tárgy az összes többivel áll s mely nem engedi eltűnni anélkül, hogy azonnal helyébe ne kerülne valami. De ezektől a feltételektől megszabadulhatunk: elég hogy elvonásbeli erőkifejtéssel felidézzük egymagában az A tárgy képzetét, hogy előbb megállapodásszerűen levőnek tekintsük, és azután egy értelmi tollvonással ezt a megállapodást keresztülhúzzuk. Az A tárgy akkor dekrétumunk szerint nemlevővé válik. Jó. Egész egyszerűen húzzuk keresztül a megállapodást. Nem kell hinnünk, hogy tollvonásunk elég önmagának, s hogy minden egyéb dologtól elszigetelhető. Látni fogjuk, hogy akarva nem akarva magával vonja mindazt, amitől el akartunk vonatkozni. Hasonlítsuk ugyanis egymáshoz a valóságosnak feltételezett A tárgy és ugyanezen „nem lévőnek” feltételezett tárgy eszméjét. A levőnek feltételezett A tárgy eszméje nem egyéb, mint az A tárgy egyszerű képzete, mert nem képzelhetünk tárgyat anélkül, hogy ne tulajdonítanánk neki már ezzel egy bizonyos valóságot. Gondolni egy tárgyat és levőnek gondolni egy tárgyat, a kettő között abszolúte semmi különbség nincsen: Kant ezt teljes világításba helyezte az ontológiai érvelésről adott kritikájában. De akkor mi az, gondolni a nem lévő A tárgyat ? Nem lévőnek képzelni nem állhat abból, hogy az A tárgy eszméjéből levonjuk a „lét” attribútumának eszméjét, mert ismételjük, a tárgy létének képzete elválaszthatatlan a tárgy képzetétől, és egyet alkot vele. Az A tárgyat nemlevőnek gondolni tehát nem állhat egyébből, mint hozzáadni valamit a tárgy eszméjéhez, és valóban hozzáadjuk az említett tárgynak a jelenlevő valóság részéről történő kizárását tartalmazó eszmét. A nem lévő A tárgyat gondolni annyi, mint előbb gondolni a tárgyat, következőleg levőnek gondolni, azután gondolni, hogy egy másik valóság, mellyel összeférhetetlen, helyébe kerül. Csakhogy ezt az utóbbi valóságot fölösleges kifejezetten elképzelnünk; nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mi az; elég tudnunk, hogy az A tárgy elűzi, mert csak az A tárgy érdekel. Ezért gondolunk inkább a kiszorításra, mint a kiszorítás okára. De ez az ok mégis jelen van az elmében; hallgatólagosan van jelen, mert ami kiszorít, az elválaszthatatlan a kiszorítástól, mint a tollforgató kéz elválaszthatatlan a törlő tollvonástól . Az a tény, mellyel valamely tárgyat valóságtalannak nyilvánítunk, tehát tételezi a valóságosnak létét általában. Más szóval, valamely tárgyat valóságtalannak képzelni nem állhat abban, hogy megfosszuk mindenféle léttől, mert valamely tárgy képzete szükségképen e létező tárgy képzete. Az ilyen tény egyszerűen
