Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Henri Bergson: "A történelem vége": Teremtő fejlődés (részlet)
22 Henri Bergson • Teremtő fetlődés (részlet) el mégis, hogy lehet abszolút üresség: nem erre az ürességre gondolok, mikor mondom, hogy a megszüntetett tárgy elfoglalatlanul hagyja helyét, mert feltevés szerint hely-ről, azaz pontos körvonalakkal határolt ürességről, azaz valami dologféléről van szó. Az üresség, melyről beszélek, tehát nem egyéb, mint ennek és ennek a határozott tárgynak hiánya, mely az előbb itt volt, most máshol van, s amennyiben nincsen a régi helyén, úgyszólván saját magának az ürességét hagyja maga után. Oly lény, ki nem volna megáldva emlékezettel vagy előrelátással, sohasem mondaná ki itt az „üres” vagy „semmi” szókat; egyszerűen azt fejezné ki, ami van és amit észrevesz; már pedig az, ami van és az, amit észrevesz, az egy vagy más dolognak jelenléte és sohasem bármiféle dolognak hiánya. Hiány csak emlékezni és várni tudó lény számára van: emlékezett egy tárgyra és talán várta, hogy rátalál: mást talál és emlékeiből született várakozásában való csalatkozását úgy fejezi ki, hogy azt mondja, semmit se talál, a semmibe ütközik. Ha még nem is várta azt a tárgyat, akkor is e tárgy lehetséges várásában való csalatkozását fejezi ki, mikor azt mondja, hogy a tárgy nincs ott, ahol volt. Amit valóságban észrevesz, az a régi tárgy jelenléte újabb helyen, vagy egy újabb tárgy jelenléte a régi helyen; a többi, mindaz ami negatív módon oly szavakban jut kifejezésre, mint a semmi vagy az üres, az nem annyira gondolat, mint érzelem vagy, pontosabban beszélve, a gondolat érzelmi színezete. A megszüntetés vagy a részleges semmi eszméje itt tehát egy dolognak egy másikkal való behelyettesítése folyamán alakul, mihelyt ezt a behelyettesítést oly elme gondolja, mely jobban szeretné megtartani a régi tárgyat, vagy ezt az értékelést legalább lehetségesnek fogja fel. Alanyi oldalról többretartást, tárgyi oldalról behelyettesítést foglal magában és semmi egyéb, mint e többretartás-érzésnek és e behelyettesítés-eszmének összetétele és találkozása. Ilyen annak a műveletnek gépezete, mellyel elménk megszüntet egy tárgyat és részleges semmit sikerül a külső világban elképzelnie. Lássuk most, hogyan képzeli ezt el a saját belsejében. Amit magunkban tapasztalunk, azok is végbemenő tünemények, nem pedig végbe nem menő tünemények. Érzetet vagy megindulást élek át, eszmét fogok fel, elhatározok valamit: eszméletem észreveszi e tényeket, mind jelenlétek, és nincs oly pillanat, melyben ilyenféle tények ne volnának bennem jelen. Kétségtelen, hogy gondolatilag megszakíthatom belső életem folyását, feltehetem, hogy álomtalanul alszom, vagy hogy megszűntem; de abban a pillanatban, mikor ezt a feltevést megalkotom, magamat álmom fölött virrasztónak, vagy megsemmisülésemet túlélőnek gondolom vagy képzelem, és csak azért mondok le önmagámnak belső észrevevéséről, hogy önmagámnak külső észreve-
