Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Henri Bergson: "A történelem vége": Teremtő fejlődés (részlet)
Út Dunatái ■ 1999 december 21 tudomásul vesszük, mert arra a pontra értünk, ahonnan a két kép egyforma távol van, s az így meghatározott semmi képe dolgokkal teletöltött kép, mely egyszerre tartalmazza a tárgy és az alany képét s hozzá egy örökös egyikről másikra szökellést és a vonakodást attól, hogy véglegesen bármelyiken is megtelepedjünk. Világos, hogy ez nem az a semmi, amit a léttel szembeállíthatnánk, vagy odatehetnénk elébe vagy alája, mert hiszen ez a létet általában már magába zárja. De azt fogják mondani nekünk, hogy mikor a semmi képzete láthatóan vagy lappangóan belép a filozófusok okoskodásaiba, ez nem kép, hanem eszme alakjában történik. Meg fognak egyezni velünk abban, hogy el nem képzeljük a mindennek megsemmisítését, de azt állítják majd, hogy fogalmilag elgondolhatjuk. Értjük - mondotta Descartes - az ezeroldalú sokszöget, bár képzeletben nem látjuk: elegendő tisztán, elgondolnunk szerkesztésének lehetőségét. Ugyanígy állanánk minden dolgok megsemmisítésének eszméjével. Nincs egyszerűbb, fogják mondani, mint az az eljárás, mellyel a megsemmisítés eszméjét megszerkesztjük. Tapasztalásunknak nincs egyetlen tárgya sem, amelyet eltűntnek ne gondolhatnánk. Terjesszük ki ezt az eltüntetést egy első tárgyról egy másodikra, aztán tovább, addig amíg tetszik: a semmi nem egyéb, mint e művelet határértéke. S az így meghatározott semmi valóban mindennek eltüntetése. íme a tétel. Elég megtekinteni e formában, hogy észrevegyük, milyen képtelenséget rejteget. A minden ízében elmealkotta eszme ugyanis csak akkor eszme, ha darabjai képesek együtt maradni: egyszerű szóvá fogyatkoznék, ha a képzése végett közelített elemek szétkergetnék egymást, amint tagról-tagra összegyülemlenek. Mikor meghatározom a kört, könnyen képzelek fekete kört, fehér kört, karton-, vas- vagy rézkört, átlátszó vagy tömör kört, - de nem szegletes kört, mert a kör származásának törvénye kizárja, hogy ezt az ábrát egyenes vonallal határoljam. így elmém képzelhet eltüntetve bármely létező dolgot, de ha az akárminek elmebeli eltüntetése oly művelet volna, melynek gépezete azt hozná magával, hogy az egésznek részén és ne magán az Egészen menjen végbe, akkor az ilyen műveletnek a dolgok összességére való kiterjesztése képtelenség, önmagának való ellentmondás volna s a minden eltüntetésének eszméje talán ugyanoly vonásokat tüntetne fel, mint a szegletes köré: nem volna többé eszme, hanem puszta szó. Vizsgáljuk meg tehát közelebbről e művelet gépezetét. Az eltüntetett tárgy vagy külső, vagy belső: dolog vagy eszméleti állápot. Nézzük az első esetet. Gondolatban megszüntetek egy külső tárgyat azon a helyen, ahol volt, „nincs többé semmi.” - Semmi ebből a tárgyból, kétségtelen, de más tárgy foglalta el a helyét: a természetben nincsen abszolút üresség. Fogadjuk
