Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Henri Bergson: "A történelem vége": Teremtő fejlődés (részlet)
Úí PuNATÁT • 1999 DECEMBER 19 Ezt a misztériumot meg kell világosítani. Kell, kivált ha a tartamot és a szabad választást tesszük a dolgok mélyére. Mert a metafizika megvető magatartása minden tartamos valósággal szemben éppen onnan ered, hogy a léthez csak a „semmin” át érkezik, s a tartamos lét nem tűnik neki elég erősnek arra, hogy a nemlétet legyőzze és magát tételezze. Kivált ebből az okból hajlandó az igazi létet logikai s nem pszichológiai vagy fizikai létezéssel ajándékozni meg. Mert a tisztán logikai létezésnek olyan a természete, hogy látszólag elég önmagának és pusztán az igazságban rejlő erőnél fogva tételezi magát. Ha azt kérdem, miért vannak testek, vagy szellemek inkább, mint hogy semmi se legyen, nem találok választ. De hogy az ilyen logikai elv, mint A = A képes legyen megteremteni önmagát, öröktől fogva legyőzve a semmit, azt természetesnek látom. A táblán krétával rajzolt kör megjelenése magyarázatra szoruló dolog; ennek az egészen fizikai létnek magában véve nincs miből legyőzni a nemlétet. De a kör „logikai lényege”, vagyis egy bizonyos törvény szerinti rajzolásnak lehetősége, szóval a meghatározás, már olyasmi, ami nekem örökkévalónak látszik; nincs se helye, se dátuma, mert sehol és sohasem kezdődött a kör megvonásának lehetősége. Tegyük fel tehát, hogy az a princípium, melyen minden dolog nyugszik, s melyet minden dolog megnyilvánít ugyanily természetűleg létezik, mint a kör meghatározása, vagy mint az A = A axióma: a lét misztériuma eltűnik, mert a mindenek mélyén rejtőző levés akkor öröktől fogva tételezi magát, akár csak maga a logika. Igaz, hogy ez nekünk elég vaskos áldozatba kerül. Ha minden dolgok princípiuma logikai axióma, vagy matematikai meghatározás módjára van, maguk a dolgok kénytelenek úgy lépni ki e princípiumból, mint az axióma alkalmazásai, vagy mint a meghatározás következményei és többé sem a dolgokban, sem a princípiumokban nem lesz hely a szabad választás értelmében vett hatékony okság számára. Éppen ezek a Spinoza, sőt a Leibnizféle doktrínák végkövetkeztetései, és ilyen volt azoknak származása is. Ha megállapíthatnók, hogy a semmi eszméje abban az értelemben, amint akkor vesszük, mikor a léttel szembeállítjuk, ál-eszme, akkor a problémák, melyeket maga körül támaszt, álproblémákká válnának. A szabadon cselekvő s kiváltképpen tartamos abszolútum föltevésében nem volna többé semmi megütközni való. Az út megvolna törve az intuíció felé közelítő filozófia számára, mely a józan észtől nem kívánna többé akkora áldozatokat. Lássuk tehát, mire gondol az ember, mikor a semmiről beszél? Megjeleníteni a semmit annyi, mint vagy elképzelni, vagy fogalmilag elgondolni. Vizsgáljuk meg, mi lehet ez a kép vagy ez az eszme? Kezdjük a képen.
