Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - Henri Bergson: "A történelem vége": Teremtő fejlődés (részlet)
18 Henri Bergson • Teremtő fejlődés (részlet) „A TÖRTÉNELEM VÉGE" A történetnek van vége: a századról való jelenidejű gondolkodásnak. Fukuyama híres művének címét azért helyeztük összeállításunk elé, hogy egy karizmatikus gondolattal jelezzük azt a sokszínűséget, amely e század bölcseletét jellemzően meghatározza. Henri Bergson TEREMTŐ FEJLŐDÉS (részlet) A filozófusok nem igen foglalkoztak a semmi eszméjével. Pedig gyakorta ez a filozófiai gondolkodásnak rejtett rugója, láthatatlan mozgatója. Az elmélkedés első ébredése óta ez tol előtérbe, egyenesen az eszmélet tekintete elé, aggasztó problémákat, oly kérdéseket, melyekre nem szegezhetjük pillantásunkat anélkül, hogy szédülés ne fogna el. Alig kezdek filozofálni, máris azt kérdem, miért vagyok; és mikor észrevettem, hogy összefüggésben vagyok a mindenséggel, a nehézség csak meghátrált, most azt akarom tudni, miért van a világegyetem; és ha a mindenséget immanens vagy transzcendens Princípiumhoz fűzöm, mely hordozza vagy teremti, gondolatom e princípiumban is csak pár pillanatra pihen; ugyanaz a probléma merül fel ezúttal egész szélességében és általánosságában: onnan származik, hogyan értsük, hogy valami van? Még itt is, a jelen munkában, mikor az anyagot mint a leszállásnak egy nemét, ezt a leszállást mint egy felmenőnek megszakítását, e felmenőt magát mint növést értelmeztük, midőn végül teremtő Princípiumot tettünk a dolgok mélyére, ugyanez a kérdés merül fel: hogyan, miért van inkább ez a princípium, mint a semmi? Ha most elhárítom ezeket a kérdéseket, hogy hozzájussak ahhoz, ami mögöttük rejtőzik, ezeket találom. A lét úgy tűnik fel nekem, mint győzelem a semmin. Azt mondom magamban, hogy megeshetnék, sőt úgy is kellene lenni, hogy semmi se legyen, s aztán csodálkozom, hogy valami van. Vagy úgy képzelem, hogy minden valóság a semmire, mint szőnyegre van terítve: előbb volt a semmi, aztán álét többletnek járult hozzá. Vagy pedig ha mindig volt valami, akkor kell, hogy a semmi annak mindig alátámasztóul vagy tartályul szolgált légyen, tehát nálánál régebbről való. Hasztalan van mindig tele a pohár, a folyadék, mely tölti, mégis üreset telít. Szóval nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a teli az üres vásznára készített hímzés, hogy a lét a semmire van téve és hogy a „semmi” képzetében kevesebb van, mint a „valami”-ében. Innen az egész misztérium.
