Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Hermann Zoltán: "És a melly világot álmaikban látnak..."

28

1 János Vitéz. írta Petőfi Sándor. Kiadta Vahot Imre. 1845.

2 Petőfi Sándor összes költeményei (1844. szeptember - 1845. július), kritikai kiadás, szerkesztette: Kerényi Ferenc, Bp., 1997. Mártinké András jegyzeteit Kerényi Ferenc egészítette ki (302-332.).

3 Vö: Horváth János: Petőfi Sándor, Bp., 1922. különösen 113-115.; Trencsényi-Waldapfel Imre: Humanizmus és nemzeti irodalom, Bp., 1966.197-230.; Hatvány Lajos: így élt Petőfi, Bp., 1967. 683-686.; Mártinké András: Költő, mű és környezet, Bp., 1973. 64-106.; Pándi Pál: Petőfi, Bp., 1982. 441-476.; Balogh Ernő: Kukorica Jancsitól Szilveszterig, Alföld, 1982/6. 44-53.

4 A falusi környezet Aktivitását az is bizonyítja, hogy a történet színteréül szolgáló alföldi, pusztai környezetbe semmiképp sem illeszthető be a csörgedező patak képe, a falusi helyszínnek ellentmond a juhok esténkénti hazahajtásának inkább a mezővárosokra jellemző szokása. (Szilágyi Miklós szíves szóbeli közlése.)

5 „...egyet nem hallgathatok el. Azt u. i. hogy tévedés demokrata célzatot látni Petőfi meséjében. Utólag belenézhetni ilyesmit, de a költeményben híre-hamva sincs a művészin kívül semmi más célzatnak.” Horváth János i. m. 115.

6 A János vitéz szövegét a kritikai kiadás alapján idézzük; itt és a továbbiakban zárójelben jelezzük a sorszámot.

7 Az ellenőrizhetetlen hagyomány szerint - a Kukorica Jancsi címet viselő első változatban a történetnek itt szakadt vége - Petőfi barátai unszolására folytatta a mű megírását.

8 A motívum vizsgálatánál a kapu szemantikai transzformációira {bejárat-átjáró-kijárat) kell figyelnünk, s nem a szószegmens ismétlődésére.

9 A 113. sornál bosszantó sajtóhibát rejt a kritikai kiadás szövege: „Jaj, zsivány! jaj, az akasztani való...” Három okból is szövegromlásnak kell tekintenünk a kritikai kiadás „változatát”: a verssor így csak tizenegy szótagos; a János vitéz korábbi kiadásai (Vahoté is!) a tanulmány főszövegében idézett változatot közük; ráadásul a kritikai kiadásnak a szövegváltozatokat számba vevő felsorolása - a 325-332. oldalakon - nem tesz említést a 113. sorról.

10 Az „odaértett” vagy implicit olvasó kifejezést itt úgy használom, mint azt az olvasási műveletsort, amely a szöveg integráns része, olyan műveletsor, amely a szövegvilág felépítése közben követni tudja az olvasás folyamatát is, azt is, hogy milyen szerkezeti, nyelvi elemekből konstruálódik meg a szöveg szemantikai tere; az implicit szerző pedig a szöveg megszerveződésének folyamatát is követni tudó alkotói módszer szinonimája. A szövegek térszerűen felépülő szemantikájáról: V.Ny. Toporov: Mif ritual, szimvol, obraz Moszkva, 1995.; az „odaértett'* szerző és olvasó eredetileg Wolfgang Isertől származó fogalmait a Wolf Schmid által kiterjesztett értelemben használom. Vö. Wolf Schmid: Puékins Prosa in poetischer Lektüre. München, 1991.

11 Vigyázat, nincs ugyan kezünkben a szöveg kézirata, de Vahotnaksem hihetünk, nem valószínű, hogy javítások nélkül, egyetlen lendülettel, tisztázatban készült a szöveg: a szövegalakítás sorrendje nem feltétlenül egyezik meg a szöveg linearitásával!

12 Igor Szmirnov terminusa, ld. Na putyi k tyeorii lityeraturü. Amsterdam, 1987.

13 A segítő-ártó oppozíció jelentéselemeinek néhány további változata a szövegben: a zsiványokhoz a hős így köszön be: „Adjon az úristen szerencsés jó estét!” (269.); a XIX. fejezet végén pedig az elbeszélő incselkedik ekkéntaz olvasóval: „Hátjánostmi érte, szerencse vagy Ínség?/Majd meghalljukazt is, várjunk csak kicsinnyég.” (1987-1988.)

14 Akárcsak János vitéz nevében: a szövegben seholsem találkozunk a lány szóalakkal, csak a „leány”-nyal, illetve az „ly”-os kezdetűvel.

Úr PuNATÁr 1999. március________________________