Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Hermann Zoltán: "És a melly világot álmaikban látnak..."
Az első két sor az időkezelés fokozatos átalakulásával hozható kapcsolatba, s emellett a Taljánországban dühöngő örökös télre is visszautal. A harmadik-negyedik sor a fent már említett ciklikus időmegjelölés újraírása. A második versszak kezdete a szöveg halál-motívumainakautoreferens jelentésegységgé történő átváltozását rögzíti. Természetesen a fejezet efféle rekurrens olvasása tovább folytatható. Voltaképpen tehát a János vitéz első hat fejezetének referenciális szövegtere és az azt követő három (különbözőképpen) autoreferenciális szövegtér úgy viszonyul egymáshoz, mint a tárgyszerű világ és az álombéli - pontosabban az erotikus élménybeli - világ. A XXVI. fejezet így is zárul: „Ha földi ember először lányt ölel, / Ennek az álomnak gyönyöre tölti el.” (1435-1436.) A XXVI. fejezetben újraíródó szövegtér teszi visszamenőlegesen is láthatóvá, érthetővé, hogy a János vitéz motívumhálóját hogyan szövik át az erotikus szimbólumok: vöröslőpatak, nap-hold, virág, galamb, arany-ezüst, haj, gyémánt, füge, rózsa, bot, hüvelyébe rozsdáit kard, szivárvány, stb. Mégis meglepő, hogy a Tündérországba való bejutás csak a halál révén sikerülhet: idézzük csak fel Jancsi halálvágyát, Iluska utolsó szavait („Más világon, ha még szeretsz, tied leszek...”(980.)), a vízen való átkelést, a sárkánnyal való elnyelettetést, majd a kapunyitást, s végül János „öngyilkossági kísérletét” a tündérországi tó partján... Halál és erotika: a János vitéz e tekintetben a romantika irodalmának kanonikus témájához sokkal közelebb áll, mint a naiv realizmushoz. A szöveg rekurrens olvashatósága, az önmagukra vonatkozó, szövegen belüli kapcsolatok referenciális visszaigazolása mentén azonban felvázolható egy alternatív értelmezés lehetősége: a lineáris, a mesei szüzsét követő olvasás mentén a szövegtér a maga teljességében épül ki; és bár nem világos a proppi modell szerint, hogy pontosan ki is a kereső hős, vagy mit keres János vitéz - a halált, és Iluskára lel: Iluska a halál? - de végül is sikeresen teljesíti a feladatát. A rekurrens olvasat szerint viszont, ha Jancsit - a bevezetőben említett elbeszélés-technikai megoldást követve - beemeljük, integráljuk az implicit szerzői és olvasó rendezőelvbe, akkor az állandó jel-visszaazonosítás következményeként oda jutunk, hogy az első referenciális szakasz vége azonos a történet végével is, a három autoreferenciális szövegtér csak az implicit szerzővé és implicit olvasóvá tett Jancsi képzeletében létezik. A János vitéz tehát nem „népmese”, sokkal inkább kísérleti szövegnek nevezhetnénk. Olyan sokféleképpen olvasható szöveg, amely önmaga hozza létre saját jelentésterét. ________Hermann Zoltán • „És a melly világot álmaikban látnak...” TI
