Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Hermann Zoltán: "És a melly világot álmaikban látnak..."
26 beható tanulmányozásából ered. A János vitéz első részének referencialitása viszonylagos: a későbbi fejezetekhez képest az első hat még nem hajt végre olyan jeltranszformációkat, amely kizárná ennek a szövegvilágnak és az olvasó szövegen kívüli előzetes ismereteinek azonosíthatóságát. (Annál rosszabb az olvasóra nézve, ha képes erre a következetes azonosításra.) A második rész - a huszárok soraiban véghezvitt kalandok és a hazaindulás (VII-XVI. fejezet) még csak részben sérti meg ezt a viszonylagos referencialitást. Tulajdonképpen csak az annyit emlegetett térbeli - torz geográfia -, és a ritkábban szóba hozott időbeli viszonyok összekuszálódása jelzi a szövegtér átalakulását. A földrajzi „következetlenségeknek” megvan a maguk értelme, ha a szöveg hangzására figyelünk: a magyarokat pártoló szerecsen király a sereget (ésjánost) óvó szerencse megszemélyesítése, a tatórok az ártó, akadályozó erők megtestesülései.13 Lengyelország, Taljánország, India szintén a belső referenciákban, a szószegmensek visszatérésében kap értelmet: lengyel -*■ leány, legény, vagy angyal; Tálján benne a lyán, lyány14. India} -» „Indult; nem nézte egy szemmel sem, hol az ut...”(173.) Ebben a második részben a térszerkezet mellett az első hat fejezet felütéseiben követhető lineáris idő is felbomlik: nem követjük már az égitest-motívumsor segítségével az idő múlását, csak annyit tudunk biztosan, hogy a huszárok megérkezése és a csata között egy éjszaka telik el. János vitéz Franciaországból való hazatérésénél az évszakok egymásra következése töretlen (nyár -*• ősz), de a faluban alighanem hosszabb idő telt el, mint az elbeszélő által követett eseménysorban: a „szomszéd kisleány” időközben felcseperedett. A harmadik szakasz csodás elemei: óriások, boszorkányok, kísértetek az első szakasz referenciális hétköznapi elemeinek transzformációi, a hiedelemvilág, a mitikus jelhasználat alakítja ezt a referenciális réteget. A negyedik szakasz gyakorlatilag a tiszta autoreferencialitás: a XXVI. fejezet nem egyéb, mint a szövegtér motívumhálójának újraírása. Tündérországban csak híre sincs a télnek, Ott örökös tavasz pompájában élnek; Nincsen ott nap kelte, nap lenyugovása, Örökös hajnalnak játszik pirossága. Benne tündérfiak és tündérleányok Halált nem ismerve élnek boldogságnak (1409-1414.) Úr Dunatát 1999. március________________________
