Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - György Attila: Nagyapám és a szépasszony esete
György Attila • Nagyapám és a széfasszonyok esete... 25 erős férfikéz, adott esetben a működőképes bal: mellyel néha pofozkodni kellett, a gyengébb nemért, vagy a gyengébb nemet - alkalma válogatja. Mindez pedig nem afféle férfisoviniszta magatartás volt nagyapámtól: hanem kemény, valódi, személyes élettapasztalat, melyet olyan élmény során szerzett, amely hallatán minden valamirevaló néprajzos, antropológus és más efféle aprólék elcsorgatná a nyálát. Ez a nagy élmény volt az, mely nagyapámat meggyőzte a két végtag mindenhatóságáról, saját bevallása szerint őt élete virágában férfivá tette, egyszersmind megerősítette vezérhími tisztségében. Mindez pedig a szépasszonyoknak volt köszönhető. A szépasszonyok, a gyímesi csángók hite szerint a környező hegyekben, de különösképpen Térkő, Orogyik és Hegyes Havas nevű helyeken tanyáznak. Tudni kell róluk: a szépasszonyok afféle csábos külsejű, féligtündér-féligboszorkány nőszemélyek, alak számos elfoglaltságuk közben igen szívesen bolondítják el- és meg a férfiembereket. A régi öregek szerint teleholdkor gyűlnek össze a borsikatisztásokon, és itt énekelnek, táncolnak meg tanakodnak a véletlen arrajáró férfiember legnagyobb veszedelmére. Aki ugyanis szépasszonyt lát, találkozik vele, az vagy nyakát szegi a hazafele vezető úton, vagy megkukul, esetleg megőrül. Olyan emberről, aki valaha is szépasszonnyal szűrte volna össze a levet, és kellő megtorlás nélkül maradt, nem tudott a gyímesi fáma; bár egy eléggé konkrét receptet ajánlott a szájhagyomány az érdeklődőknek. A recept maga azonban annyira furcsa, mondhatni bizarr volt, hogy nemigen akadt senki, aki elszánta volna magát a kipróbálásra. Kivéve nagyapámat. A pesti kirándulások elmaradása után az öreg egyre nyughatatlanabb, és nagyanyámat idézve: kanosabb lett, mígnem egyszer aztán végképp megelégelve a helyi fehérnépek meleg, de egyhangú öleléseit és konzervatív szeretkezési sémáit, némi exotikumra vágyva nekivágott a szépasszonyok megkeresésének. Nagyanyám nem kis meglepetésére egy pénteki napon ünneplő csizmát húzott, templombajáró ruhát öltött, zsebébe süllyesztette bicskáját meg egy üveg mézet, aztán kocsma helyett nekivágott a hegyoldalnak. A falu népe meglehetősen értetlenkedve nézte, ahogyan így ünneplősön Orogyik felé eregel; s a falu férfiai már-már hiú reményekbe ringatták magukat vissza nem térése tekintetében. Estére nagyapám Orogyikra ért, s mire a nap leszentült, talált egy alkalmas borsika-tisztást is. Napnyugta után elővette a mézesüveget, megoldotta nadrágját, és elvégezte a szükséges műveletet. E művelet természetéről itt bővebben nem szólhatunk, de lényege ugyanaz, mint a horgászoknál a mézes-kukorica csali -
