Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - György Attila: Nagyapám és a szépasszony esete
24 Út Dunatát • 1999 szeptember György Attila NAGYAPÁM ÉS A SZÉPASSZONYOK ESETE, AHOL A KAKAS SZEREPE SEM MELLÉKES Kétféle mód van a nők megszerzésére és megtartására - mondogatta hajdanában Isten nyugtassa, nagyapám, ki bővében volt a nőknek mindenkor; s ha hinni lehet nagyanyám történeteinek, még sebesülten és fél karral is számtalan fehérnép ölelésére volt képes a nagy háború után nemkülönben, mint egészségesen azelőtt. Amely háború, egyébiránt a vállövés mellett, mely lebénította jobb karját, egy lényegesen kellemetlenebb következménnyel is járt nagyapám számára - ettől fogva kénytelen volt beszüntetni budapesti látogatásait. Az öregúr (akkoriban ugyan csak negyvenéves volt, de unokái számára mindig is az „öregúr” maradt) ugyanis nem restellett a hajdani ország egyik, nem éppen előkelő végvárából, a Gyímesekből minden december elején felkerekedni, és a fővárosba utazni kielégíteni mindazon férfiúi gerjedelmeit, melyek csak részint találhattak kielégülést a nem éppen liberális szellemű csángó faluban. December elején nagyapám, kedvenc komájával együtt néhány vagon fehérfenyő kíséretében Pestre utazott, ahol a karácsonyfák árából rendszerint január végéig múlatták az időt igen kellemes környezetben a belvárosi kuplerájokban. Gavalléros emberek voltak, a beszámolók szerint bizonyos körökben jólismert figura volt a „két Gyuri”, kiket mindenkor igen szívesen fogadtak az említett kultúrintézményekben. Ennek azonban véget vetett a nagyapám számára (és nemcsak) igen szerencsétlen kimenetelű háború, s a jó Gyuri bácsi a továbbiakban kénytelen volt fél karjával az otthoni menyecskék ölelésére fanyalodni úgy évvégén, mint év elején is; s csak abban reménykedett már, hogy ilyenkor fel-felsóhajt a pesti „Koronában” valamelyik hölgy a bőkezű és potens Gyurira emlékezve. Egyelőre azonban csak a helyi fehérnépek sóhajtoztak, valamint azok férjei; utóbbiak körében egy időben agyonverésének konkrét megvalósítása is napirenden szerepelt, ennek kivitelezésére azonban, társadalmi rangja, a honi férfifalkában elfoglalt vezérhími státusa, valamint impozáns alkata miatt nemigen nyílott lehetőség. Nagyanyám meglehetősen jól viselte férje kicsapongásait: összekötötte őket a vagyon, na meg aztán jutott is, maradt is a férfierőből. Boldogult nagyapám receptje a nőket illetően igen sommás, de mindenképp hatékony volt: ez ügyben igazából csak két végtagnak tulajdonított jelentőséget. Az egyik, és a fontosabb az volt, amire mindenki gondol, a másik pedig a kéz, az
