Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Zentai Mária: Ügyefogyott királyok

16

szúrta/ Őfelségét, hogy még meg se nyekkent.” Egyedül A király esküje című vers stílusa jár magasabban a pedestris múzsa szintjénél (nem véletlen, hogy ezt szokta a szakirodalom a legjobbnak tartani a királyballadák közül: ez hasonlít a legjobban a megszokott reformkori balladára); de ezt a történetet is áthangszereli, már a cím is Hunyadi László vitézsége helyett a király gazságára irányítja a figyelmet.

Az, hogy a magyar irodalomban legalábbis szokatlanok Petőfi balladái, nem jelenti azt, hogy másutt se találnánk hasonlókat. A ballada több évszázados európai műfaj története során meglepően sokféle vers viselte ezt a nevet, a mi Aranyjánoson edzett műfajfogalmunk csak egy közülük. Petőfi verseinek a rokonságát régi angol századok irodalmának perifériáján lelhetjük föl. Angliában mára 16. században is nagytömegű és sokféle, utcán, piacon, vásáron árult ponyvanyomtatvány keletkezett. Ezeknek a jelentős részét balladának9 hívták, de nem tartalmi vagy kompozíciós kritériumok alapján, hanem azért, mert többnyire egyazon jellegzetes versformát, a ballad quatraint, balladai négyest használták. Tartalmuk roppant változatos volt, sokszor eredeti népballadák is így maradtak fönn, de még több kriminália, időjóslás, egészségi tanács, pajzán dalocska vagy éppen gúnydal terjedt ilymódon országszerte: ez az ún. broadside ballad. E variációk közül később, a 16-17. század során a gúnydal valóságos politikai tényezővé vált. Nagyobb politikai viták idején a vitatkozó felek mindegyikének megvoltak a maga balladaírói, akik a lehető legvitriolosabb tollal gúnyolták az ellenfél felfogását, szokásait, külsejét, rokonait stb. Különösen a reformáció csatározásai szültek valóságos balladaháborút. Thomas Percy, az első nagy angol balladagyűjtemény, a Reliquies of Ancient English Poetry (1765.) szerkesztője közöl is onnan származó verset (A Ballad of Luther, the Pope, a Cardinal, and a Husbandman) és egy jegyzetben a sajátos szerepét is meghatározza, Seiden híres hasonlatát idézve: „AS, take a straw and throw it up into the air, you may see by that which way the wind is, which you shall not do by casting up a stone. More solid things do not show the complexion of times so well as Ballads or Libels”10. Mint látható, eszébe sem jut esztétikai érdemet tulajdonítani ennek a fajta balladának, ám a korhangulat kitűnő mutatójának tartja.

Petőfi versei pontosan megfelelnek ennek a közvetlen agitációs célokat szolgáló, szabadszájú, szatirikus balladafajtának. Kérdés, hogy tudott-e ennek a hagyománynak a létezéséről vagy sem. A magyar írók általában nem tudtak, német elméleti forrásaik többsége nem említi. Egyedül Kölcsey Ferenc ír arról egy levelében, hogy az „angoloknál a ballada régen tréfás volt”11. Kölcsey forrása Friedrich von Blankenburg későfelvilágosodás-kori műve12, aki ír a jelenségről, de szöveget nem közöl.

Út Dunatát 1999. március________________________