Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Zentai Mária: Ügyefogyott királyok

Zentai Mária • Ügyefogyott királyok

17

Petőfiről nehezen tételezhető fel, hogy Blankenburg művét olvasgatta volna. De találkozhatott a szatirikus balladával Shakespeare műveiben. Petőfi mélységes csodálattal adózott Shakespeare művészetének, feltehető, hogy sok darabját ismerte is. Noha Shakespeare kora még nem a legvadabb balladaháborúk ideje volt, angol tárgyú darabjaiban azért fel-feltűnnek ilyen jellegű töredékek. A Lear király Bolondja, bölcsességét álcázva ugyan, de gúnyos dalocskákat énekelget a király balfogásairól; a IV. Henrik és az V. Henrik azon jeleneteiben, ahol Sir John Falstaff és baráti köre szerepel, szintén felhangzanak balladasorok. AIII. Richárd-ot Petőfi különösen nagyra tartotta, barátjának, Egressy Gábornak híres szerepe volt. A bosworth-i csata előtt Richárdnak egy papírt adnak át. „Jockey of Norfolk, vigyázz egy kicsit,/ Mert eladták jó pénzen uradat, Ricsit”13. Ez a gúnyballadák hangja, stílusa, funkciója. Persze ezek a részletek túlságosan rövidek ahhoz, hogy mintát adjanak, inkább csak kitalálni, mint eltanulni lehet a segítségükkel, hogy milyen ez a versfajta. De a konkrét részleteknél talán még fontosabb lehet az a Shakespeare-i sajátosság, amelyet a hangnemek keveredésének szoktak nevezni: váltás a fenségesből az alantasba, a hősiből a triviálisba, ugyanannak a jelenségnek a tragikus és a komikus szemszögből való bemutatása. Petőfi ilyen radikális nézőpontváltást hajt végre a hősi ballada egész hagyományával szemben. Ha így olvassuk ezeket a verseket, nem A király esküje, hanem a Dobz.se László és a Bánk bán lesz a legjobb a maga nemében: ezek valódi gúnydalok, lehetne az utcán énekelni őket.

A királygyűlöleten kívül Petőfi 1847-48-ban feltámadó népművelő szándékai, egész költői magatartásának az a törekvése, hogy a magyar irodalom által kínált minden pozíciót elfoglaljon és lehetőleg felülírjon, esetleg, bár legkevésbé valószínűen a Shakespeare-darabok adta ötletek kibontása együttesen járt azzal az eredménnyel, hogy kialakított egy olyan verscsoportot, amelynek a jellegzetességei tökéletesen megfelelnek egy archaikusabb balladafajtának. Műfaji követelmény a szatirikus hang, az alantas stílus, a megírás célja nem esztétikai, hanem gyakorlati-agitatív, az olvasás megfelelő kontextusa nem az irodalom nagy kánonja, hanem a populáris regisztere.

Ezek a versek a királyballadák.

Jegyzetek

1 vö. pl. Horváth János: Petőfi Sándor Budapest 1922. pp. 467-468., vagy Tamás Anna: Petőfi és a magyar történet lapjai, in: Petőfi tüze. Szerk. Tamás Anna és Wéber Antal Budapest 1972.

2 Horváth János i.m. p. 467.

3 Ungvár-Németi Tóth László Versei. Pesten. 1816.

4 Kéky Lajos: A százéves Kisfaludy Társaság. Budapest 1936. p. 40.

5 Vö. erről pl. korábbi írásomat: Zentai Mária: Toldy Ferenc nézetei a balladáról az 1820-as években. ItK 1989/1-2.