Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Zentai Mária: Ügyefogyott királyok
Zentai Mária • Ügyefogyott királyok 15 A Nép Barátja című újság programjának a kialakításában, amelynek egyik sarkalatos pontja „Erkölcsnemesítő mondatok, versek és elbeszélések” közlése. A novellákon kívül ennek a célnak a jegyében készült megírni a Lehel vezér című elbeszélő költeményt is („Nem írástudóknak, nem az úri rendnek,/ De beszélek szűrös-gubás emberekenek” /.../ „De tudjátok-e ti, jámbor atyafiak,/ Ki volt a vitéz, kit Árpádnak hítanak?”), a történelemi témának egy erősen egyszerűsített, alaposan megmagyarázott kidolgozását kínálva a művelni kívánt közönségnek. Úgy gondolom, a királyballadák megírásának egyik lehetséges oka ugyanez a program. Közülük kettő, a Bánk bán és a Kun László krónikája éppen A Nép Barátjában jelent meg, a Dobzse László zz Életképekben. Mint láttuk, a történelmi balladáknak hagyományosan ismeretterjesztő és patriotizmusra buzdító, agitatív feladatot is szánt az irodalmi köztudat. Petőfi ugyanezt műveli, az abszurditásig kifordítva a hagyományt: az ismereteket sajátosan szatirikus és alpári megvilágításban adja elő, a szövegeken az agitatív szándék uralkodik, de nem az általános hazaszeretet, hanem egy konkrét politikai eszme, a királyellenesség érdekében. Balladatémái már korábban irodalommá váltak, ugyanazokat a történeteket használja, amelyeket elődei: Bánk bán, Hunyadi László. Kont István, Kun László (ő ugyan nem tipikus dráma-vagy balladahős, de pl. Vörösmarty A két szomszédvár Tihamérját Kun László mellett küldi el a morvamezei csatába). Dobzse László Eötvös József Magyarország 1514-ben című regényében jelenik meg mint gyenge, bizonytalankodó, pénztelen, kopott ruhájú figura. Ugyanazoknak a témáknak a hősi-patetikus helyett a szatirikus-alpári módon való megírása műfajtörténeti szempontból azt jelenti, hogy Petőfi felülírja a reformkori történelmi balladát. Mint arra Milbacher Róbert felhívta a figyelmet Petőfi és Vörösmarty nyilvános összetűzését elemző tanulmányában8, ez a magatartás más verstípusokkal kapcsolatban is jellemző rá. A balladák esetében azt mondhatjuk, hogy az önnön ünnepélyességébe kissé belefeledkezett műfajnak a nyelvi sztereotípiáit teszi tönkre. A szatíra múzsája már az antikvitásban ispedestris, gyalogjáró, tehát az alsó stílusszint illik hozzá, Petőfi pedig igen alaposan megfelel ennek a követelménynek. Árpád-házi királyról úgy beszélni, mint ő teszi, legalább olyan botrányos, mint a korábbi verseiben kipécézett „veszett fene” vagy az „Úgy jóllaktam, hogy még!” verskezdés. Az Árpádházat az államalapítás és a szent királyok aurája lebegte körül. II. Endrét általában Jeruzsálemi Andrásként volt szokás emlegetni, Petőfinél papucs alatt szuszogó ügyefogyott; IV. Lászlóról szóló verse így kezdődik és végződik: „Fene gyerek volt az a Kun László, / Magyarország egykori királya!” illetve: „Hanem egyszer ilyen szókat hallott:/ Laci pajtás, meghalálozik kend !/ S három ember úgy oldalba
