Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Rákosi Marianna: A Szomorú béres a "szürke pokolban"

50

Út Dunatát • 1999. túnius

lyes utcán járkál éjszaka / És abban minden lobogásban volna, - hatvan fáklya tüze / ontaná vad lángjait/ A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez!” (Szellemek utcája). Füst Milán árnyéka az ember árnyékává nő: az ember nem gyűjti, hanem egyre inkább elveszíti a fényt; a folyamat beteljesülése pedig a szívéből áradó „fekete fény” (A holdhoz), a sötét angyalok (A jelenés), a fagyos és sötét föld (Tél) Következménye: az idegen Föld (CopperfieldDávidhoz') és a menekülési szándék: „lassan vond ki magad innen, úgy akarom” (Tél). Ez a „mindenségbe dermedt ember” indukálja az emigráció szükségességét egy általa épített és hitelesnek tartott világba, amely elsősorban a nyelvet létrehozó fogalmi szférában jelentkezik. Kabdebó Lóránt szerint Füst Milán „Személyiségével az Életet képviselte; és elválaszthatatlan, kiismerhetetlen éltető partnere a verseiben megidézett Semmi, a pusztulás volt. Verseiben ezért ez a pusztulás beszél; ő az Én pedig konokan állja versről versre e világ ostromát. Tulajdonképpen ez az, ami két vers között van, ez a Füst-líra emberi oldala, küzdelemre inspiráló energiája, a változtatnod kötelesség erkölcsi imperatívuszának megfogalmazása.” Ezért nem választhatja a valós világot, hiszen „az erkölcs feladása a létért: túl nagy ár - lévén a realitás erkölcsiség nélkül embertelen.” Azonban a hallgatást sem választhatja: bűnös, amennyiben elfordul feladatától, és a csendet választja. „Mi bűnöm volt a csend?...” - kérdezi egyik verseimében. Az elhallgatásvágy végighúzódik egész költészetén. A régi versekben: „Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag / S konok, magadbamélyedő” (Intelem)-, „Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el?” (Egy egiptomi sírkövön...). Az új versekben: „De minek a szó? Nincs többé dolgom itt.” (Henrik király)-, „S hogy nem beszélsz, / Megértelek, maradj csak csendesen” (Szózat az aggastyánhoz)-, „Ó hagyjatok! nincs már szavam ...” (LevélOidipusz haláláról)-, „Csendet akar most már az öreg óra.” (Barokk elégia: Búcsú mesterségemtől). Az elhallgatás azonban a próféta számára nem lehet megoldás, hiszen nemcsak azért felelős, amit kimond, hanem azért is, amit nem.

A próféta: a világ ellen és a világért szól a morál nevében. Megszólal többek között Füst Milán alábbi versiben: A magyarokhoz; Cantus Firmus; Objektív kórus; Levél Oidipusz haláláról; Tél. „Halld meg szavam! / Én prófétáktól származom.” - vallja A magyarokhoz című versében. A próféta dolga pedig: „Ami szegénység és nyomor elém kerül, - nézem s reménytelenül teszek valamit érte , ez a dolgom. [...] ílyen a próféták dolga.”

Ehhez kapcsolódik Füst Milán feladat-tudata, melyhez időnként kínzóan társul az alkalmatlanság érzése. Ezen a ponton megmutatkozik „Istennel pörlekedő vallásossága”. Egy Osvátnak szóló levelében ezt írja: „Ha Isten nem segít jobban,