Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Rákosi Marianna: A Szomorú béres a "szürke pokolban"

Rákosi Marianna • A Szomorú béres a „szürke pokolban

51

nem érthetőbben diktál, akkor kártyázni kell, vagy hivatalba járni.” Ugyanígy, mint Istentől származó „szöveg” jelenik meg művészete Az elmúlás kórusa (1921) című kötetének előszavában: „Mintha Isten diktálta volna, - szenvedélyes, küzdelmes évek nyomorúsága után, - lázadva, buzogva szakadt ki a lélekből a szenvedély és harag s a lezáruló formában megbocsátást és megváltást talált - s a lét minden értelmét meglelte benne.” Kolnai Aurélhoz írott levelében (1924) így vall az ember feladatáról: „minden jóravaló embernek az a dolga e földön, hogy a jobbra törekedjék - s a fejlődést, amelyben nem hisz, előmozdítsa. Ilyen erkölcstelen vagyok Uram!”

A prófétai hang stiláris megjelenési formái: Az Objektív kórus versfüzéréhez kapcsolt lábjegyzetében írja: „E kórus alatt a drámai vers egy fajtáját értem, melyet az elképzelt kar vezetője társai zenekísérlete mellett elszavalna nagy tömeg nevében, tehát objektiven szólván.” „Karvezetői stílusa” más vershelyeken is megmutatkozik. A kórus hozzájárul a magányos panaszos hang megsokszorozódásához (Cantus Firmus), levélformával összekapcsolódva pedig bensőségesebbé válik (Levél Oidipusz haláláról). Jövendölésével negatív jövőképet láttat a Tél című versének tárósoraiban: „befordulunk valamerre valahányan s a felejtés szürke / köpenye s a kőzivatar / Betemet s beborít”. Egzisztenciális megrendülését, döbbenetét érzékeltetve időnként mintegy kiszól az események menetéből: „Ó boldog az, ki nyomorára gondol s válik ajka komollyá / S komoly sóhajjal alszik el s a bús halál maszkját felölté!” (Álmatlanok kara). Igen gyakran alkalmaz felszólításokat - például Ha a csontjaimat meg kelletik adni című versében: „Tekintsd”, „vedd”,,,fussatok”...; és megszólításokat: „Óh emberek!” (Álom az if óságról), „Oh nagy világ!” (Panasz) -, amelyekkel közös cselekvésre, dialógusra szólít. Ezekhez a jegyekhez járul a természetes beszéd menetét szétziláló indulat grammatikai leképezése, a ritmus vulkanikussága, a szavak nyomatéka.

Illyés mint próféta jelenik meg már a Füst Milán által 1927-ben olvasott versek egyikében is, a Száműzöttbzn: „Keserű próféta, csendben mondom átkaim imáit”. A kiválasztottság-érzés és a küldetés vállalása a Nehéz föld és a Sarjúrendek visszatérő motívuma is: „félve nézek körül, remegve szívemben / most sejteni merem, hogy kiszemeltettem”, „egy süllyedő világ felé / magas küldetésben”. A Magyarok naplójegyzeteiben ír egy Tolna megyei falu öregjéről, akit prófétának gúnyolnak és akivel önmagát azonosítja: „mintha én ültem volna ott, üvöltve a fa tetején”. A prófétaság problémáját érzékelteti Elégia című verse a dialógushelyzet lehetőségének és realizálódásának kettősségével: „Őket, őket kerestem én is, / nékik kívántam szólni mindig. / Most itt vannak, néznek reám, / ujjammal érinthetném