Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Zentai Mária: Ügyefogyott királyok

vers változatos műfaji összképet mutat lírai versektől (pl. Nemzetőr-dal) történelmi balladáig (Rákócziné) és elbeszélő költeményig (Toldi estéje), de nyelvhasználat, szemlélet, stílus szempontjából szinte egységesek: a Toldiban eltalált-kitalált, sikert hozó népiesség variációi.

Petőfi a fiatal nemzedék bálványa, heves kritikai csaták dúlnak költészete körül, ezeknek ő maga az egyik leghangosabb szereplője. Egyszerre központ és kívülálló. Bizonyos mértékig a magánéletét is nyilvánossá teszi, sokat lehet olvasni róla és tőle (erre hajtja persze a megélhetés kényszere is, hiszen neki nincs más jövedelemforrása), de az intézményesült irodalomtól, így az Akadémiától és a Kisfaludy Társaságtól kölcsönös mély ellenszenv tartja távol. Százhét verse körülbelül a szokásos évi termése. 1848-ban sok közvetlenül politizáló verset ír, de azért nem hagyja el egyetlen korábbi verstípusát, hangját, stílusváltozatát sem. Lírája teljes tematikai és műfaji skáláján szól. Szerelem, család, alföldi és erdélyi tájak, közéleti és magánemberi vágyak és ütközésük, politikai hitvallás és verses aktuálpolitikai pamflet - a Minek nevezzelek ? a Szülőföldemen, A puszta, télen, az Itt benn vagyok aférfikor nyarában, a Respublika, a Mit nem beszél az a német... vagy az Itt van az ősz, itt van újra mind 1848 termése. Három elbeszélő költeményt is elkezd írni, igaz, csak egy, Az apostol készül el, a Lehel vezér és A táblabíró töredékben marad. Stílus, hangulat, világszemlélet sokszínűsége, szinte szélsőséges változatosság. Irodalomtörténeti ismeretek híján ugyan ki gondolná, hogy az Anyám tyúkja és Az apostol ugyanannak a szerzőnek egyazon évben írott műve?

A királyballadák új színt adnak az összképhez. Nem a meghatározó jegyüknek tekintett királyellenességet, hiszen azt több jólismert, elhíresült lírai vers is legalább ilyen hangosan hirdeti. Az újdonság a balladaszerű műfaj és a szatirikus hang összekapcsolása.

Par excellence lírikus hírnevéhez képest Petőfi meglehetősen sok epikus művet is írt, de 1848 előtti elbeszélő jellegű költeményeire nem volt jellemző a szatirikus világlátás és beszédmód. Még A helység kalap ács á-t sem tekinteném igazán számottevő kivételnek, mivel akár a vígeposzi, akár a parodisztikus olvasatát tartjuk relevánsnak, nem a költő választása, hanem műfaji követelmény valamelyes szatirikusság. Ugyanez nem mondható el általánosságban az elbeszélő költeményről vagy a balladáról. 1848-ban viszont Petőfi megírja a királyballadákat és elkezdi a szintén szatirikus elbeszélő költeményt, A táblabíró-t.

Itt jegyzem meg, hogy az egyszerűség kedvéért balladának tekintem mind az öt verset. Ez azért nem egészen magától értetődő, mert a Kun László krónikája már a címével más hagyományra utal, a Dobzse László pedig, mint már Horváth János megjegyezte2, nem ad elő történetet, inkább gúnyrajz, karikaturisztikus jellem12______________________Úi Dunatát 1999. március________________________