Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Zentai Mária: Ügyefogyott királyok

Zentai Mária • Ügyefogyott királyok

11

Zentai Mária

ÜGYEFOGYOTT KIRÁLYOK (PETŐFI KIRÁLYBALLADÁI)

Petőfi Sándor 1848-ban öt olyan verset írt, amelyekre illik a meghatározás: királyballadák. Nem tartoznak az életmű ismertebb darabjai közé, ezért nem árt felsorolni őket a keletkezés valószínű sorrendjében: Bánk bán (május), A király esküje (május), Dobzse László (június), Kun László krónikája (július), Konte's társai (december). Sohasem keltettek különösebb figyelmet, a szakirodalom általában Petőfi királygyűlöletének esztétikailag kevéssé sikeres megnyilvánulásaként tartja számon őket.1 E megállapítás alapvető igazát nem tagadva, szeretném mégis kiegészíteni a róluk szóló tudásunkat, elsősorban arra a kérdésre keresve választ, hogy miért éppen olyanok, amilyenek. Aki korábban egyáltalán említette ezeket a verseket, az vagy a Petőfi-életmű értékeinek kontextusában helyezte el őket (így az értékskála aljára kerültek), vagy pedig Petőfi politikai eszméi felől közelített (ebből a szempontból is akad sok izgalmasabb darab). Az én kiindulópontom a ballada magyar és európai műfaji hagyománya. Ebben az összefüggésben a megírásuk valószínű oka és sajátos hangvételük lehetséges magyarázata is kiderül. Az életmű kontextusát sem hagyom figyelmen kívül, de nem esztétikai vagy eszmetörténeti értékelésére vállalkozom, inkább néhány egyszerű, leíró jellegű vizsgálat eredményét mutatom be.

1848-ban Petőfi Sándor százhét verset írt. Vörösmarty Mihály, a nemzet koszorús költője hármat, ebből egy a Petőfinek válaszoló „Légy buzgó, de szerény...” kezdetű kétsoros epigramma. Aranyjános, hármuk közül az irodalmi nyilvánosság színpadára legkésőbb fellépő szereplő tizenkilencet, közte a Toldi estéje első változatát. A számokból kiolvasható, illetve a számokba beleolvasható helyzetük, habitusuk különbözősége.

Vörösmarty már húsz éve befutott, nagy tekintélyű költő, akadémikus, közíró, az 1820-as évektől egyre gyorsuló iramban kiépülő irodalmi-kulturális intézményrendszer oszlopa. Már semmit sem kell bizonyítania. 48 éves; életműve szinte készen áll. Ha egy sort se írna többet, akkor sem lehetne magyar irodalomtörténetet írni nélküle.

Életkorban Aranyjános követi, de költőként ő az újonc. Az elveszett alkotmány keltette kisebb, majd 1847-ben a Toldi nagy feltűnése után befogadja az irodalmi élet, de még „meg kell csinálnia” magát, biztosítani, tartóssá tenni egyetlen lendülettel elfoglalt helyét az élvonalban. Dolgozik, kísérletezik, a tizenkilenc