Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Glósz József: A középbirtokos nemesség reformkori vezető szerepének gazdasági,társadalmi és közjogi alapjai
20 Úl Dunatái • 1999. június is. Ideológiájának e két eleme szorosan kapcsolódott egymáshoz, sőt hovatovább eggyé vált. így aligha csodálható, hogy a kívülálló kortársak és a liberális utódok megvetéssel szóltak e horizontját vesztett, kicsinyes világról, holott korlátolt önelégültsége dacára felfogásában volt rendszer. A nemességet a nemzettel azonosító ideológia logikája szerint érdeke azonos az országéval, így felfogása szerint kiváltságai és szabadságai egyúttal az ország függetlenségének végső garanciáját is képezték. Bárhogyan vélekedjünk a nemzeti lét, a függetlenség önmagáértvalóságáról, melyért mindent, akár a jövőt is fel kell áldozni, a 18. század, s főként annak első fele időszakában az ország újjáépítésében, újjászervezésében a nemesség vitathatatlanul jelentős, sőt pótolhatatlan szerepet játszott. Sem a birodalom, sem más magyarországi társadalmi réteg nem vállalhatta át a területi és helyi közigazgatásnak, a megyéknek, a járásoknak, a községi szerveknek az életre keltését és működtetését; a birodalomnak sem pénze, sem elegendő kádere nem volt e hatalmas szervezőmunka elvégzéséhez. A földtulajdonhoz kötődő közhatalmi jogosítványok rendszere kétségkívül politikailag elavult, közigazgatásilag kevéssé hatékony volt, s ráadásul magán hordozta az önkény bélyegét is, ám minden fogyatékossága ellenére még a hadak járása idején is biztosította az adók kivetését és beszedését, a katonaság beszállásolását és ellátását, gondoskodott a gonosztevők bebörtönzéséről és felakasztásáról, s került pap, jegyző, tanító, bába a falvakba; azaz működtették az államot, amelynek felső szervei végrehajtó hatalom hiányában nélkülük tehetetlenek lettek volna. A birodalmi abszolutizmus így Magyarországon újabb közel másfél évszázadra kénytelen volt a rendiséggel való viharos együttélésre berendezkedni, amelyből megújulásra képtelenül hiányzott minden kezdeményezőkészség, sőt közkeletű vádak szerint rövidlátó módon szinte önként engedte át az állami élet fontos terrénumait az uralkodói hatalomnak. Ne feledkezzünk azonban meg róla, hogy e területek - külügy, hadügy, oktatásügy, kereskedelem, stb. - szabályozásának feladatát Európában szinte mindenütt az uralkodók látták el, ráadásul Magyarországon az abszolutisztikus államokkal ellentétben a végrehajtás a rendi igazgatási apparátusra várt, amely mindig talált módot az érdekeivel ellentétes intézkedések elszabotálására. A Mária Terézia korában nagy léptekkel előrehaladó abszolutisztikus birodalomszervezés így kényszerűen megtorpant Magyarország határainál, s ha nem is paritásos alapon, de gyakorlatilag már száz évvel a kiegyezés előtt dualisztikus viszonyokat teremtett a Habsburg birodalomban. Bár Mária Terézia óvatos lépései
