Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Nagy Janka Teodóra: Az 1848/49-es szabadságharc emlékei a Tolna megyei néphagyományban
90 Új Dunatáj 1998. március „Nyerít a szürke paripa, El kell mennünk háborúba; Az isten is megáld ezér’! Perczel Móricz lesz a vezér!”19 (1873) A cikk szerzője a leírtakhoz saját gyermekkori emlékét is hozzáfűzi: „Ár aztán sokáig divatos maradt s annyira szerette a faluban mindenki, hogy amikor a falu gyerekei egy Windischgraetzet meg egy Jellasichot bélyegeztek ki maguk közül, két kedves gyereket pedig megtettek Görgeinek és Perczelnek s aztán azok megkezdték a seregtoborzást az iskolás és nem iskolás gyermekek közt egyaránt... ezt énekelték. Még a mi toborzó nótánk is az volt...”20 Sajátos, hogy miként a dalokban, a mondák, történetek jelentős részében is Perczel Mór és Görgey neve szerepel, nem említik viszont a győzelem valódi hősét, Csapó Vilmost. Mint tudjuk Perczel éhes, fáradt huszárai október 6-án még Dégen voltak, s csak október 7-én virradatkor indultak a tóti erdőbe. Görgey ugyanitt állomásozó csapatának tagjai október 6-án a tóti erdőszélig ugyan szemmel tartották a horvátokat, de csak Perczel megérkeztekor akartak támadni. Erre azonban már nem került sor, mert a horvátok megadták magukat. Lukács László mezőkomáromi adatközlője nagyapja visszaemlékezése alapján is „PerczelMóric huszárainak merész cselét” emlegeti, szépen kikerekítve a történetet,21 s a két népdal is Perczel Mór hősiességéről szól, Csapót meg sem említve. Ozorán 1958-ban Kránitz Balázs így mesélte el egy helynévhez kötődően az ozorai diadalt: „A Ráckutés a Ráckuti düllőrész neve abból az időből származik, amikor 1848-ban a rácok betörtek hazánkba. Itt jöttek be Ozorára, azonban itt nagy akadály állt előttük, mert Ozora és környékének felbőszült népe kaszákkal, kapákkal és kiegyenesített villákkal eddig jött eléjük, és itt nekik rontott. Őseink halált-megvető hősiességgel harcoltak a túlerővel szemben. A rácok legnagyobb része itt pusztult, csak nagyon kevés tudott közülük elmenekülni. Az itt maradt sebesülteket és halottakat egy kútba dobálták, azóta nevezik ezt a helyet Ráckutnak. ”2 A községben nemcsak a szinte mesébe illő diadalt, de e napok kegyetlenkedéseinek emlékét is megőrizték, így például az öreg Csákány bácsi esetét. „A kaszát élesítette, és az ellenség egyik katonája megkérezte tőle, hogy minek lesz az. 0 azt felelte, hogy »Levágni a nyakadat.« Ugyanis Csákány bácsi azt hitte, hogy nem érti meg a katona. Ezért őt egy disznóólba csukták, és szépen kisodort, magyaros bajuszát szálanként tépték ki. ’*3 Az ozorai csata az irodalomban is helyet kapott. Tolnai Lajos számára - akinek apja résztvett a csatában, s aki sohasem tudta megbocsátani magának, hogy alig serdült gyermekként elaludta a nagy pillanatot - egész életében meghatározó szellemiséget jelentett. Illyés Gyula történelmi drámában dolgozta fel, Németh László
