Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Nagy Janka Teodóra: Az 1848/49-es szabadságharc emlékei a Tolna megyei néphagyományban

Nagy Janka Teodóra • Az 1848/49-es szabadságharc emlékei... 91

önéletrajzi művében idézte fel az apai nagyapjától hallott „ozorai példát”.

A további, nem a megye területén zajló harcok emléke jóval elmosódottabb. Igaz emlékeztek arra, hogy például amikor 1849-ben a Szekszárd felé közeledő horvátokfeltartóztatására Perczel Béla Ocsény és Decs elöljáróságának meghagyta, „hogy népüket mind tömegesen rögtön ide Szegzárdra vezessék, s így a lovasok is kinek vagy us tora, vagy kardja vagyon, lóháton tüstént jöjjön”24, a falubeliek kapára, kaszára kaptak, kinek mije volt, azzal indult el. Félreverték a templom harangját, s megszólalt a vészdob. „Möntek a seregbe, hogy gyün a muszka, majd legyőzik... aztán mesélték, hogy tolyták őket talicskába. Kinek keze, kinek lába hiányzott, mire visszajöttek.4,25 A Duna mentén Buda felé vonuló Görgey feldunai hadserege nyomában járó Windischgrätz seregével történő találkozáshoz is kapcsolódott néhány emlékfoszlány: „Az alsónyéki nemzetőrök a hagyomány szerint a windicsek elébe nyomultak, ez alkalommal Nagy Mihály nemzetőrt levetette a lova, és vízbe fulladt. ”26

Élénken él viszont Báta 1849. július 22-én történt felégetésének emléke. A szomorú eseményről beszámoló levéltári forrást érdemes összevetni a benne foglaltakkal szinte részletről részletre megegyező szájhagyománnyal.

„Bátta nincs többé. -Julius 22-en egy csapat Osztrák katonaság: mennyi még bizony ossan nem tudhattam ki, meg támadta Bánát, és az őrizeten ott sok Honvédeket, Huszárokat, és a’mi őreinket megszalajtván; kik komp okon a’ Báttai Szigetre menekültek szerencséssen: a ’ Várost több helyen felgyújtotta, és porrá égette. - Az eddigi hírek szerint igen kevés ház maradott; még a reformatum templom is elégett, de a ’pápista nem. - A' közlakosság szerencséssen meneküle tanyáira és a’hegyekre: - egyetlen egy embertlőttek agyon a’horváthok. -Fördős István M. alispán. ”27

„Jöttek a vindicsek. A Vindicsgrác hercegnek a katonái, erre jöttek, itt akartak átmenni a Dunán. Hát aztán a hátai nép megtudta, hogy itt vannak kinn a hegyen, itten táboroztak. Hej, kaszára, kapára, mert itt a vincsi! Hát aztán gyüttek le erről a hegyről lóháton. Valaki a padlásról ellőtte a vezérük orrát, akkorfelgyújtották a falut.” „...szülém mesélte, hogy a bátaiak a vindicsgrác hadai ellen kimentek kaszával, kapával ellenük. Öreganyánk ekkor volt fiatal menyecske. Belerakta a gyerekeket a csónikba, és akkor úgy pittegelt-pattogott a golyó mellettük, mikor érkeztek be az erdő közé...”

„Beállt ide is egy katona az udvarra. Nádfedeles volt a házunk. Azt mondta az öregnek: Adj bort. Akkor adott neki egy fakupában. Fábólvolt, mert amit nem ivott meg, amekkoráig nem volt benne bor, az addig megégett, a többi megmaradt. Mikor odaadta a bort, ivott, betette az ablakba. Elővette a tűzkövet és meggyujtotta a házat. Az öregapánk meg akkor Farkasdon őrizte a marhát. Látták, hogy ég a város, futottak Bátaszék felé. Azért gyújtották fel a vindicsek, mert nekik mentek. Aztán menekült a nép erdőkbe, nádasba. Volt, aki ott szülte meg a gyereket a nádasban. A vindicsek előlfutottak. A papiak körül sövény volt, ördögcérna. Onnan rájuk lőttek. Ma is mondják - ijesztésképen - a gyerekeknek,