Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Tarr Klára: A Tolna megyei németség identitásának alakulása 1848-ban
Tarr Klára ■ A Tolna Megyei németség identitásának alakulása 53 Tarr Klára A Tolna Megyei németség identitásának alakulása 1848-ban ’’Ich singe deutsch, doch mein Herz und Sinn immer treue dem Vaterland Darum marschier’ ich immer hin Mit den Magyaren Hand in Hand. Ich habe nur ein Vaterland, Mit Herz und Seele ich es lieb, Ich schütze es mit fester Hand Gegen Verräter, Feind und Dieb.” (Emele K. - Bauer J.: Hűségmozgalom indulója) Akár száz évvel korábbról, 1848-ból is származhatna ez az idézet, amelyet a bonyhádi Hűségmozgalom választott himnuszának. Valóban megdöbbentő az a hűség, amellyel a magyarországi németség szolgálta a hazát 1848-ban is, függetlenül attól, hogy anyanyelve német volt és egykori hazája fiai ellen kényszerült harcolni, hogy új otthonát megvédje, és főként mert Magyarországot érezte hazájának. Nem véletlen ez a hűség a magyar „Vaterland”-hoz, hiszen az akkori németek ősei rengeteg munkával és verejtékkel, maguk és családjuk életét sem kímélve jutottak olyan vagyoni helyzetbe, amely megélhetést biztosított szűkebb idők esetén is. Schwäbische Türkei-nak, nevezi a német Tolna megye németek által lakott részét, ez is utal a németek betelepedésének idejére, a XVIII. század elejére, amikor a török kivonulása után a puszta földön kívül semmi sem maradt Magyarország egyes részein. Szó szerint is érthetjük ezt a kijelentést, hiszen emberek sem maradtak ezen a vidéken, teljesen elnéptelenedett falvakat említ a történelem. Ekkor jöttek a németek, akik Tolna megyei betelepedését Claudius Florimundus Mercy gróf segítette, aki erről 1727-ben büszkén és kérkedve jelentette Bécsnek, hogy a tolnai „pusztaság” nagyobb részét benépesítette. Az ő jóvoltából kerültek több, mint húsz tolnai faluba németek 1717 és 1724 között. A Németország különböző részeiről (Hessen, Darmstadt, Pfalz, Württemberg, Schwarzwald, Mosel és Saar vidéke) érkező németség új hazára talált tehát Magyarországon, s meg is becsülte a betelepedéskor kapott adómentességet és földbirtokot, s kultúráját és nyelvét megőrizve lassanként szívében magyarrá változott. Bél Mátyás (1864-1749) híres Notitiá-jában az alábbiakat írja:
