Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története
képszerűbben, szervesebben illeszkedik a szerkezetbe: heves, pusztító nyári vihar képét idézi föl a költő: „csattan a menny és megvillan...” Az élet nyarát beteljesítő katasztrófa itt akart, vállalt forradalmi lázadás képét ölti: „megvillan / elvtársaim: a kaszaél.” Nem ritka az e korszakban írott versekben az effajta kiszólás a versből, a közönséghez történő közvetlen odafordulás: „gondoljátok meg, proletárok (Anyám)-, „Mit láttok benne, proletárok?” (Eső)-, „Alszom hát én is, testvérek” (Külvárosi éj)\ „Proletár! folytatnám, de unnád,” (Haszon). Az idők beteljesülését váró vagy jósoló fordulat a Végül című vers zárlatával rokonítja a Nyár pointe-jét: „s köszörülöm a kasza élit, / mert földünkön az idő érik, / zajtalanul és félelmesen.” Mintha a tájvers ennek, az itt közvetlenül kimondott tételnek a képi megjelenítése lenne. A Nyár végső alakját a Medvetáncban közölt változatban nyeri el. A villám kék fénye itt az emberi lét telének hideg szépségű fényeit villantja a vers hősének tudatába: „megvillan / kék, tünde fénnyel fönn a tél.” Az „Ily gyorsan betelik nyaram” sorban foglalt felismerés tehát ebben a variánsban az emberi élet végességének és a természeti körforgás teljes ciklusának ellentétező szembeállításává konkretizálódik. Az évszakok ciklikus megújulása és az ember pályájának linearitása közötti ilyen párhuzamra megvilágító példaként Babits Ősz és tavasz közönjét említhetjük: „Csak az én telem nem ily múlandó. / Csak az én halálom nem halandó.” József Attila versében azonban ez nincs kimondva ilyen explicit alakban, csak sejthető, feltételezhető jelentésudvara a felidézett nyári tájképnek. Roppant érdekes, hogy a költő utolsó versében az emberi élet végessége és a természeti körforgás ritmusa a Nyárhoz hasonlóan a szépség kontextusában van összekapcsolva és ellentétbe állítva: „Szép a tavasz és szép a nyár is, / de szebb az ősz s legszebb a tél, / annak, ki tűzhelyet, családot, / már végképp másoknak remél.” A tény, hogy egy verstest egyetlen elem megváltoztatásával ennyire különböző jelentések kikövetkeztetését engedi meg, fölvet néhány rendkívül érdekes kérdést. Az első annak a foknak a meghatározása, ameddig a versek átírása nem hat ki negatívan a költő esztétikai vagy világnézeti értékelésére. Természetesen semmilyen elvi kifogás nem merülhet föl az ellen, hogy egy alkotó annyiszor és olyan mértékben javítson saját szellemi termékén, ahányszor és amilyen mértékben ezt szükségesnek tartja. Vannak azonban esetek, amelyek szigorúbb megítélés alá esnek. Ilyen eset az, amikor a változtatásnak döntő konzekvenciái vannak az adott művész politikai állásfoglalására, világnézeti irányvételére nézve. „Ezek az ifjak azonban - példálózik Féja - fölfedezték a sokarcú verset, azaz megverselnek egy dolgot 3-4 féle hangnemben, készítenek róla marxista, nacionalista, kisagrár és egy semleges szólamú verset. A változatok azután bekerülnek a belső zsebbe, s hogy melyik kerül elő legelőször, az attól függ, hogy mit parancsol a konjunktúra. De idővel előkerülnek a többi változatok is, mint többek között József Attila példája mutatja.” A kritikus többek között az Akácokhoz „keserülő mennyei munka,” sorának a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben közölt új változatára: „keserülő e marxi munka” hivatkozik, de 5
