Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története
éppígy kijátszhatta volna egymással szemben a Nyár zárlatának első két elemzett változatát is, a „népieset” és a „marxistát”. Nem volt azonban nagyobb sikere József Attilának a moszkvai emigráció köreiben a Nyárnak a Medvetáncban közölt változatával sem, amint ezt Gábor Andor szemrehányása mutatja: „A Nyár című vers a Válogatott-ban is szerepel, csak az utolsó sora más. Az utolsó sor az eredeti fogalmazásban, ahogy mi közöljük így szól: elvtársaim: a kaszaél. A Medvetánc-ban ehelyett ez áll: Kék, tünde fénnyel fönn a tél... Ezzel a változtatással a vers forradalmisága eltűnt s egyszerű, tájat festő, leíró költemény lett belőle.” A bélyeg, amely szerint hajlandó áruba bocsájtania meggyőződéseit, majdnem mindhalálig rajta maradt a költőn. Csak sírig tartó nincstelensége, tragikus pusztulása oszlathatta el körülötte végérvényesen az indokolatlan gyanút. Ha a Nyár szövegén végrehajtott változtatásokat sorra vesszük, megállapíthatjuk, hogy jelentősebb hányaduk világnézetileg semleges, csupán költészettechnikailag (vagy olykor esztétikailag is) releváns javításokat jelent. A Féja és a Gábor Andor által kifogásolt módosítások viszont kétségkívül gyökeresen más irányt szabnak a költemény értelmezésének. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a szemrehányás mindkét esetben indokolatlan, s az értelmezők világnézeti elfogultságára vezethető vissze. Az „elvtársaim: a kaszaél” és a „kék, tünde fénnyel fönn a tél” között nem állapítható meg értékkülönbség. A legkésőbbi változat alábbi fölértékelő megkülönböztetése is az illegális mozgalomtól elforduló, s a szociáldemokráciához közeledő Fejtő politikai értékválasztásán alapszik: „E kötetében lefaragta és kihagyta mindazt, ami a tendenciózus szemlélet alapján külső sallangként volt hivatva dokumentálni hovatartozását. Legújabb példa erre a Nyár, amelynek előbbi befejezését... felcserélte a versből szervesen következőre.” A vers rövid értelmezése során ugyanis láthattuk, hogy mindkét változat szervesen következik a „táj- és évszaktörténetből”. Mindkettő az „Ily gyorsan betelik nyaraméban rejlő utalás kifejtése. De vajon minősíti-e - pozitívan vagy negatívan - a Nyár című vers egészét a zárósor (paraszt)forradalmi felhívása? Visszahat-e a szövegtest egészénekköltőiségére a zárlatban megfogalmazódó lázadó indulat? Általánosabban fogalmazva: szükségképpen károsan befolyásolja-e a politikai vagy világnézeti állásfoglalás egy költemény művészi értékét? A kérdésre a művészeti kérdésekben jártas kortársak, (még a József Attila költői műhelyében otthonos, „ízlelő nyelven beszélő” Németh Andor is) előítéletesen válaszoltak: „Igen hamis úton jár, vagy éppen megrekedt, mint csekély kivétellel a proletár művészet a naturalizmusban és expresszionizmusban, aki a közlés materiális anyagára, vagy ami még hamisabb, a közlési kényszer pátoszára bízza magát, s elveti a formakeresés gondját mint holmi Fart pour l’art-os lélek hiábavaló tetszelgését, mert mivel nyűgözhet le mással? E pontot illetőleg a művészet autonómiája mellett vagyok” - figyelmeztette barátját egy cikkében Németh, amikor hírét vette, hogy a költő bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. 6