Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Szilágyi Miklós: A Puszták népe társadalomnéprajzi nézőpontból
Szilágyi Miklós ■ A puszták népe társadalomnéprajzi nézőpontból 37 Szilágyi Miklós A PUSZTÁK NÉPE TÁRSADALOMNÉPRAJZI NÉZŐPONTBÓL Régi meggyőződésem, hogy társadalomnéprajzi monográfiát kellene írni - kellene írnom? kellene írnia valakinek, aki magát méltóbbnak érzi a feladatra? - a „puszták népéről.” Kellene, mert nagy adósságunk az erősen rétegzett ún. „parasztmunkások” és a népi kultúrát teremtő és fenntartó parasztság azonosíthatóságának vagy/és elkülöníthetőségének sokoldalú mérlegelése. Az a látszólagos, a teória értelmében azonban valóságos ellentmondás lappang ebben a mondatban, hogy az uradalmi cselédek - és tovább: a summások, a napszámosok, az arató-cséplő munkások - nem-parasztok, ha a saját tulajdonú termelőeszközökkel végzett és a minél teljesebb körű önellátás eszményéhez igazodó mezőgazdasági termeléssel jellemezzük a parasztokat - és mégis azok, ha a munkavégzés, az emberi viszonyok, a lelki és mentális világértelmezés automatizmusaira, azaz a szokásokra, a normákra és a rítusokra figyelve írjuk körül, hogy mit is jelentett itt- nálunk Magyarországon -, és az elmúlt másfél évszázadban - a rendiség felszámolódása után - a paraszt. Mert a megfigyelés és a kérdőív a jelen rögzítésére, illetve az interjú és az „öregek” önéletrajzi vallomása a múltról - azaz: a néprajzi módszerű adatgyűjtés -, ha nem is teljességgel reménytelen vállalkozás, félévszázadnyira az uradalmi cseléd létállapottól igencsak szerény mennyiségű és kétes minőségű anyagot eredményezne, a „puszták népe” valamikor volt társadalmának elemzésekor mind jobban felértékelődnek a néprajz egyéb forrás ai: a írásos dokumentumok, a publicisztika, a szociográfia és a szépirodalom. Felértékelődik tehát a Puszták népe, Illyés Gyula klaszszikusként tisztelt műve is - mint alapvető, mással nem helyettesíthető néprajzi forrás. Az egyszer majd megírandó „puszták népe”-monográfiát előkészítő forrásértelmező műelemzéshez szeretne tehát ez az előadás néhány szempontot, ötletet, gondolatcsírát felkínálni. Leírom, kimondom, hogy „felértékelődik” Illyés műve mint forrás, ám bele is borzongok a bármennyire dokumentum, mégiscsak vallomásos volta, egyszerre racionális és indulati erőtere, nyelvi-stiláris leleményei miatt „szép” irodalom szaktudományi forrássá degradálásának tiszteletlenséget sejtető mögöttes jelentése miatt. Hiszen - illik számontartanom - a „forrástól” el nem választható a „forráskritika”! Hiába tehát az író és műve iránti, előzetesen kinyilvánított tiszteletem, az adatok értékéről, érvényességéről, hiteléről töprengés; a személyes sorsában érintett pusztai származék megfigyelő és interpretátor érthető elfogultságának bármennyire tényszerű bizonyítása hatásában - szándékomtól függetlenül - a mű sokszorosan
