Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Szonett(t)rend
28 Új Dunatáj 1998. december állító, a strófák tartalmi párhuzamát is megvalósító16 majdnem triádát, mint a Lehet még..., sőt - teszi hozzá - több olyan szonettel is találkozhatunk, amely kielégíti a tézis-antitézis-szintézis strukturális követelményét, ilyennek találja a Középszer, Kapcsok, Körülvettelek című műveket. A Kézfogások (1956) szonettjeit fáradtabbnak, halványabbnak találja, az Új versek (1961) darabjairól csak annyit állapít meg, hogy azok a tagadás tagadása típust testesítik meg, a Dőlt vitorla (1965) szonettjeit remekléseknek tartja. Ilyenek: Szivembe, Gyalog, éjszaka, betonút, Az agy kezei, Termeszek, Kunhalmok, Büntetés. A. Különös testamentum (1977) két szonettje közül a Bíráló önbírálót tartja - saját megközelítése szerinti - igazi szonettnek, az 1981-es Közügy című kötetben szerinte az olaszos-franciás és a shakespeare-i formát kovácsolja össze a költő mind a Csillagesés havában, mind a Nincs kegyelemben, s megállapítja, hogy „a közvetlen érzelmi-képi-intellektuális mondandó szépségét tetézve ezeken a kései alkotásokon is ott fénylik valami csillagászati, mértani-szerkezeti szépség.” Ezután kiválaszt két verset, mégpedig a Vitorlások címűt (ezt én kifejezetten gyenge versnek tartom), amely a tagadás tagadása szerkezetet illusztrálja és a Dőlt vitorla versei közül a Büntetést, amelynek valóban kitűnő elemzését is adja, mégpedig olyan --igaz, inkább ideológiai-politikai - áthallások lehetőségével, amely akkor - 1982-ben - nem minden olvasónak lehetett természetesen adott. A vers így szól: Beszámít vajon az is életünkbe, mikor az idő nem adott, de vett s háborút, börtönt, detektiveket küldött, sorsunkat mintegy mélyrehűtve? Beszámíthat-e az álmatlan ágyon töltött idő, - meg a nappali rémálmok éje? Hisz úgy volna helyén, aki károsult, kárpótlást találjon! Beszámít! Sőt - épp, mert annyira féltünk, hogy mint magunk nyammogtuk: „nem is éltünk!” -duplán beszámít; ezerszeresen! S nem könnyíti halálunk perce sem; sőt az, csak az! - tetemre-híva - büntet: tönkretettük egyetlen életünket! Az elemzésből két fontosabb, hosszabb - nem nyelvészeti - részt hadd emeljek ki, mert megérdemli. Török Gábor így értelmezi a verset: „Ha csak a szonett két tömbjének, az oktávának és a szextettnek az ellentétét, szembeállítását kellene meglát
