Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bakonyi István: Egy életmű forrásvidéke
Bakonyi István • Egy életmű forrásvidéke 23 a szövegeimen, másrészt meg tán az, hogy a tilalom ellenére mindent elmondtam Föglein Jánosnak, a kollégium igazgatójának. Bennem, valószínűleg az apahiány miatt mindig volt egy nagyfokú bizalom általában a felnőttek, de különösen a felnőtt férfiak iránt. Apát kerestem bennük... — Az érettségidet már nem befolyásolták ezek a dolgok? — Nem, ezek után már békén hagytak. Biztosan az is szerencsém volt, hogy a versem nem jelent meg a megyei lapban. Egy másik dolog, hogy a mi osztályunk hordta a legtovább a nemzeti színű szalagot és a gyászszalagot a diáksapkán. Valamikor már tavasszal édesanyámat kikísértem az állomásra, s mikor jöttem visszafelé, a Köztársaság Mozi előtt négy karhatalmista lekapcsolt, és bevittek a Zichy liget melletti kapitányságra. Azt kérdezték, tudom-e, mi az a MŰK. Mondtam, nem tudom. Egyébként állítom, hogy azt ők találták ki... Egy darabig szórakoztak velem, aztán elengedtek. — S az egyetem? — Oda először nem vettek föl. Ortutay Gyula írt anyámnak levelet, amiben az állt, hogy helyszűke miatt nem vettek föl, kiváló eredményem ellenére. Ez 1958- ban történt, és én úgy gondolom, hogy esetleg valakik fölhívták a figyelmet viselt dolgaimra. Egy évvel később viszont mehettem az egyetemre. Ezek a dolgok adták meg azt a lökést, hogy Fehérvárról elmenjek. Közben dolgoztam a fehérvári Érdért mecséri telephelyén, mint segédmunkás. Ott együtt dolgoztam Horthy volt tisztjeivel, papokkal, cigányokkal, földjükről menekült parasztokkal. Később apám öcscse írt, hogy menjek képesítés nélkül tanítani. Aztán a Fővárosi Vízműveknél helyezkedtem el, mint gépápoló segédmunkás. Bella Istvánt 1959-ben tehát fölvették az ELTE magyar-könyvtár szakára. Ez azonban már egy másik történet.
