Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bakonyi István: Egy életmű forrásvidéke
22 Új Dunatáj 1998. december És ez az 56-os alkalom volt a másik nagyhatású esemény itt. Ez a gyűlés átalakult tüntetéssé, és elvonultunk a nyomdához, többek között szabad sajtót követeltünk. Aztán nem sokkal később megjelentek már az orosz tankok a kollégium előtt. — Ott voltál-e a városházánál akkor, amikor Keszei-fivérek is szerepeltek? — Igen. Arra emlékszem, hogy az Országalma helyén álltam a hatalmas tömegben. A Romkert oldalán ott állt egy vagy két orosz tank, ettől függetlenül több ezer ember jött össze. Elhangoztak a szokásos jelszavak, így a „Ruszkik, haza!”, stb. Ekkor mondott beszédet Könczöl Imre a Városháza erkélyén, és kicsiben ugyanaz történt, mint Nagy Imrével a Parlamentnél, még az is elhangzott; hogy „vedd le a vörös nyakkendődet!”... A beszéd józan és mérsékletre intő, de szabad és magyar volt: Azt hiszem, azt is ő jelentette be, hogy hamarosan megindul a Vörösmarty Rádió. Utána szavalt Készéi Imre, a költő öccse, még pedig egy Batsányi-verset, oly változattal, hogy „Nemzetek, országok, kik rút kelepcében nyögtök a rabságnak kötelébén, vigyázó szemetek ne Párizsra, Poznanra vessétek!” Utána testvére, Pista is beszélt. Később általánossá váltak ezek a tüntetések. Egyik alkalommal fölmentem a szemináriumi templom kórusára egy szerelmemmel együtt, és onnan néztük a tüntetést. Megérkezett egy vérrel átitatott, fehér sebpólyájú ember, és csak annyit mondott, hogy Pestről jön, és Pest nem kér mást, csak vért, kenyeret és fegyvert. Ez adta azt az ötletet, hogy másnap leállítsak egy teherautót, és a közben megalakult forradalmi diákbizottság tagjaként, mondtam a sofőrnek, hogy menjünk el az első faluba, és gyűjtsünk élelmiszert, ruhát meg amit adhatnak. A férfi ezt természetesnek vette, és elmentünk Csórra. A mostani Csuka Csárda előtt megálltunk, s ott pillanatok alatt sok ember gyűlt egybe. A teherautó lépcsőjén állva elszavaltam a Nemzeti dalt, és gondolom, hogy nagyjából szöveghűen elmondtam a Műegyetem 12 pontját. Elmondtam, hogy miért jöttünk, és pillanatok alatt dugig megtömték a teherautót. Volt egy öreg trafikos néni, aki nekem adott külön ajándékot, telerakta cigarettával a lódenkabátom zsebeit. Elvittek a tanácsházára, és ott nagyjából ugyanazt elmondtam, mint az utcán, s többek között arról beszeltem, hogy az átkos rendszernek vége. Utána visszamentünk Fehérvárra, a teherautó meg elment Pestre. Egy másik teherautóval voltam Nádasdladányban is, odajött velem két barátom is. — Lett-e ennek következménye később? — 1957-ben az egyik történelem órán történt, hogy bejött a holtsápadt igazgató, és behívott az igazgatói irodába, ahol várt rám egy civil nyomozó. Azt mondta, hogy nem visz be, mert ezzel túl nagy riadalmat keltene, de délután 2-re menjek be a Szabó-palotába. Egy százados azzal fogadott, hogy tudom-e, hogy eltanácsolnak az ország összes középiskolájából. Kifaggattak, hogy s mint volt, mi történt az októberi napokban. Megtiltották, hogy erről bárkinek is beszéljek. Valószínűleg az mentett meg, hogy egyrészt a cselekményem nem volt túlságosan súlyos, persze túl