Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bakonyi István: Egy életmű forrásvidéke
Bakonyi István • Egy életmű forrásvidéke 21 költő vagyok, s ott szeretettel fogadtak. Akkoriban dolgozott ott Csukly Alajos és Könczöl Imre. A könyvtárral való kapcsolatom gimnazista koromban tovább erősödött, főleg azután, hogy már az első versem megjelent. Egy fehérvári kulturriportban a Szabad Nép is írt rólam, és majdnem megjelentem az akkor induló Fehérvárban is, de állítólag nem a legjobb verseimet adtam oda. Sokáig nem működött ez a lap, 1956 után Könczölt lecsukták, Készéi István, aki nagy ajándék volt az élettől, nyugatra menekült. — A család hogy élt akkoriban ? — Nagyon szegényen. Édesanyám betanított munkásként dolgozott, s a fizetése meg a nagyanyám özvegyi nyugdíja nagyon kevés volt. Hadiárva voltam, ezért is kaptunk valami hihetetlenül kevés pénzt. Amikor 1953-ban sárgasággal bekerültem a megyei kórházba, arra emlékszem, hogy az orvos elképedt azon, hogy miből élünk. Ott ettem életemben először tehénsajtot. Akkori életemre egyébként jellemző, hogy védett voltam minden hazugsággal szemben. A falu annyi tapasztalattal ruházott föl, hogy pontosan tudtam: mi a féligazság és a hazugság. A másik oldalról viszont az ember elhitt egyéb valótlanságokat, olyanokat, amilyeneket a falu önmagának talált ki azért, hogy elhiggyék, hogy ez így nem mehet tovább. Példának okáért kitalálták, hogy Rajk Lászlót a mi falunk határában fogták el... Sárkeresztúr és Kálóz között van egy hidacska, és ott a Sárvíz, amibe a bodakajtori csatorna belefolyik, és itt fogták el. Ilyen legendák biztosan másutt is születtek az országban, s ezeket elhitték az emberek. Ez már egy kicsit 56 előképének a része. — Ha már 56-ot említetted: hogyan ért téged 16 éves korodban a forradalom ? — Hitet és lázat adott és okozott. Amikor ősszel visszakerültünk a kollégiumba, már forrongott a világ. Mi is éreztük, hogy valami történni fog. Rendszeresen olvastuk az Irodalmi Újságot, melyen lemérhettük, hogyan válik egyre szabadabbá a sajtó, és hogy lesz egyre forradalmibbá a légkör Magyarországon. Két vagy három példány járt Fehérvárra, és emlékszem, hogy óriási vasárnapi versenyfutások voltak, amikor kijöttünk a kollégiumból, és rendszerint sikerült is megszerezni a lapot. Ezek az élmények arra biztattak, hogy október elején én is írjak forradalmi verset, aminek a kézirata feltehetően megvan egy öngyilkos barátom özvegyénél. Ezt a verset bevittem a Naplóhoz 23-a környékén, de ez valakinek a hanyagsága vagy jóindulata miatt nem jelent meg. Valahogy így kezdődött: „Olyanok leszünk, mint az orkán/, szilaj, hajlíthatatlanok, / testvér, ott leng az ország ormán,/ tépd le a vörös csillagot!” Aztán 24-én nem engedtek ki bennünket a kollégiumból. Ennek volt egy olyan előzménye, hogy két nappal korábban az István-teremben rendeztek egy nagy diákgyűlést, s azon képviseltette magát a város összes középiskolája. Megjelent Sebes Imre, az akkor első titkár is, aki lecsürhézte a diákgyűlést, s ez nagy fújolásban ért véget. Közbevetőleg megjegyzem, hogy néhány évvel korábban ugyanitt a Felröppen a madár megjelenésekor Csoóri Sándornak volt egy emlékezetes estje.
