Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Csernák Árpád: Panelok
Csernák Árpád • Panelok 17 Halkan beszélgettek, de a szavaik szinte visszhangoztak a panelfalak között. Ilyenkor szerettek a legjobban sétálni. Ilyenkor nem láttak embert. Csak egymást. De egymást kezdték már megszokni, és Franz is kezdte már megszokni Szöcsit. Kutyának továbbra sem tartotta, de szórakoztatta furcsa kis torzonborz lénye. Néha, nagy kegyesen még játszott is vele. Éjfél után sokáig sétáltak így négyesben. Meg-megálltak, beszélgettek, míg föl nem szívta őket az éjszaka. A deviáns Egy ideig lakott a telepen, de az is lehet, hogy nem lakott ott, csak néha megjelent, egy különös fiatalember, egy „deviáns”, egy „garabonciás”... Szegényesen öltözött, bakancsot hordott, mégis könnyű léptű volt, egyenes gerincű és nyílt tekintetű, szája sarkában kesernyés mosoly... Egyedül kószált, néha megpróbált szóbaelegyedni az ott élő emberekkel, de azok hamar „lerázták”, nem szívesen hallgatták „haszontalan” beszédét... Csak az egészen öregek és a gyerekek álltak vele szóba. Egyszer látták a postán, amint egy vaksi öregasszonynak valami űrlapot tölt ki. Máskor, a játszótér betonján megnevettetett egy síró kisfiút; színes kavicsokat vett elő a zsebéből, ezekkel hajtott végre különböző „mutatványokat”. Aztán jött a gyermek anyja, és karjánál fogva elrángatta onnan csemetéjét: „Minek állsz szóba ilyen csavargókkal” - mondta néhány méterrel arrébb, a foga között szűrve. Az idősebbek azt mondták: bolond. A középkorúak másképp vélekedtek: semmi baja annak, csak lusta, léhűtő, naplopó! - mondták, bár nem tudtak róla semmit, még azt sem, hogy hol lakik, dolgozik-e, s ha igen, mit? A fiatalok könnyen elintézték: rágógumit rágva, vagy ványadt testüket nikotinnal mérgezve összevigyorogtak a háta mögött és azt mondták: „ciki hapsi”... Amikor madárrá változott, és néhány fájdalmas kör után eltűnt a fényes szegélyű felhők között, akkor is csak azt mondták: „Ennek mindig ilyen dolgai vannak... Ciki hapsi... ciki... frankón ciki...”
