Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Csernák Árpád: Panelok
16 Új Dunatá; 1998. december bólintott, aztán tovább pingálta körmeit. Köpenye kissé szétnyílt és láthatóvá vált egyik melle. A férj nagyot szívott a cigarettájából és ivott rá egy kortyot.- Az anyjuk istenit - mondta. Ültek. A férj, sörhasától kissé szétvetett, az aszszony fölhúzott lábakkal. A halk dobogás és a zenefoszlányok egyre elviselhetetlenebb hangzavarrá kezdtek válni a férj számára. Betöltötték az életét, uralkodni kezdtek rajta. Hirtelen felugrott, sápadtan, indulattól remegő ajakkal járkálni kezdett.- Valami művészek ezek... - mondta, a „művészek” szót kiemelve hosszan elnyújtva - a kurva anyjukat! Mit képzelnek ezek? Azt hiszik nekik mindent lehet! - folytatta szaggatott monológját, heccelve önmagát és árván illatozó feleségét. Végülis rábírta hitvesét, hogy menjen föl a hetedik emeletre, és csöngessen be a fölöttük lévő lakásba.- Mit csinálnak maguk?! - kérdezte mérhetetlenül bamba képpel, tágranyílt szemeit a lakás belseje felé meresztgetve, hátha lát valami érdekeset.- Táncolunk - mondta az ajtót nyitó fiatalasszony, a világ legtermészetesebb hangján. A gyerekek is kidugták fejüket a csöngetésre, és kipirult arcukkal ráragyogtak a hervadásnak indult, sápadt asszonyra. A tánc abbamaradt, a zene elhallgatott. Az öregek és a kutyák Az idős hölgy az 1-es számú házban lakott, fekete palotapincsije volt, fiatal és nőstény. Szöcskének, becézve Szöcsinek hívta. Az idős úr a 12-es számú házban lakott és egy öreg vizslája volt, matt-barna kan, lógófülű és Franznak hívta. Az idős hölgy és az idős úr napjában többször, más-más időkben vitték sétáltatni Szöcsit és Franzot, de éjfélkor mindketten. Pontban éjfélkor elindultak otthonról, és pontban negyed egykor találkoztak. Az idős hölgy és az idős úr régi és legújabb betegségeikről beszéltek. Szöcsinek még nem volt dolga kannal, állandóan hajkurászta Franzot, de Franz öreg volt, szomorú, és különben sem vette kutyaszámba Szöcsit. Hagyta, hogy körülette ugráljon, futkosson, szörtyögjön, de azt nem szerette, ha piszkálja. Ilyenkor méltóságteljesen odébb állt.- Valószínűleg pészmékerre lesz szükségem - mondta az idős hölgy.- Ne hagyja. Azt bizonyos időközönként ki kell cserélni, más-más helyre kell tenni. Volt egy ismerősöm... annak már nem tudták hova tenni.- Milyen időközönként kell cserélni? - kérdezte a hölgy.- Három vagy négy évenként.- Na akkor engem ez a veszély nem fenyeget.
