Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - Bella István: Versek (Halotti beszéd; Hervay Gizellának; Ima az anyaföldhöz)

Bella István • Vers

7

HERVAY GIZELLÁNAK

(„Ihol jönnek a törökök, mindjárt agyonlőnek”) gyerekmondóka

Gizikém,

tudod-e,

meghaltál, eltemettünk, aztán egy nagyot ettünk, tettünk, vettünk, tetettünk, de téged nem jól szerettünk.

De téged nem jól szerettünk, csak tettünk, vettünk, tetettünk, és előttünk és mögöttünk ott feketéik fölöttünk árnyékod, hát fölettünk, felettünk és megettünk, de téged nem szerettünk.- ott voltam esküvődön, sírás sírt égen és földön.

Sírt a násznép - mi, ketten, Mártával - tanúk is egyben sírt az ide űződött váradi anyakönywezetőnő, és keresztben a vállán a földvér-, fény, fűszivárvány

háromszín

esküt tettél,

hogy újra magyar lettél, magyarból magyar lehettél, hisz arról nem te tehettél, hogy árvának születtél, amikor úgy döntöttél, hogy magyarrá lehessél