Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bella István: Versek (Halotti beszéd; Hervay Gizellának; Ima az anyaföldhöz)
Bella István • Vers 5 Bella István HALOTTI BESZÉD néhai Bella István karpaszományos honvéd sírtalan sírja fölött Gyere, fiam, menjünk el apámhoz. Ha elsírjuk róla a havat, ha a földet elhányjuk róla, talán találunk kardbordát, csontsípot, csigolyagyöngyet, s talán találunk a szíve helyén Északi Fényt, fekete csöndet. Gyere, fiam, menjünk el apámhoz. Az itthoni eget, leheletünket emeljük szájához, mint a tükröt, hátha bepáráll, hátha él még, hátha elfelhősül a kék ég, hátha fölül, s hátha ránkümmget, csöndbozontú szája ránkmordul, szakállából, havas hajából, kifésüli a férget, a földet. Gyere, fiam, menjünk el apámhoz. Te a hadiárvagyöp, én, a hadiárvaföld. Menjünk - füvekként araszolva, vakondként a földet púpolva, menjünk - sírokként hullámolva, sírbarázdákként ringva, ringlódva, új temetőként kiáradva, ó-temetőként kiszáradva, süppedt sírokként apályolva.
