Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Tilkovszky Loránt: Önkéntesség és kényszer - a múlt árnyai a nemzetiségpolitikában
Tilkovszky Lóránt • Önkéntesség és kényszer 35 lásának jelszavával. Tagadta, hogy kollektív felelősséget támasztva járna el a magyarországi németséggel, mint nemzeti kisebbséggel szemben, s ezt hangsúlyozandó, az egyénenkénti felelősség tisztázását célzó eljárást is kezdeményezett, de a hazai németek „fasiszta része” kitelepítésének engedélyezését kérve - két jegyzékben is - a hamarosan Potsdamban összeülő győztes hatalmaktól, ezt azokkal azonosította, akikben horthyék is a hazaárulókat látták; ti. akik magukat 1941-ben német nemzetiségűnek vallották. Végül azonban az 1945 decemberében megjelent kitelepítési rendeletben már nem az volt a mérvadó, hogy ki volt volksbundista, avagy „Volksbund-támogató”, ki volt SS-katona önként vagy kényszerből, ki vette vissza (egyébként annak idején megengedetten) a megmagyarosított eredeti német nevét; nem volt már jelentősége annak sem, hogy német anyanyelvű milyen nemzetiségűnek vallotta magát - mert kitelepítendők lettek azok a német anyanyelvűek is, akik magukat magyar nemzetiségűnek vallva, ezzel - horthyék értelmezése szerint is a magyar haza iránti hűség mellett szavaztak. A történtekért a felelősség nem egyedül s talán nem is főként a korabeli magyar kormányt terheli. Számításba kell venni a szuverenitás hiányát a második világháború utáni Magyarországon, az egész népcsoportok áttelepítésében már igen gyakorlott sztálini szovjet politika befolyásának érvényesülését a szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság részéről, amely globális kitelepítést erőszakolt; s a nyugati demokráciák efölött szemet hunyó magatartásáról sem feledkezve meg, amelyek miközben ismételten figyelmeztettek az emberséges végrehajtásra, hozzájárultak ehhez az eleve-embertelenséghez. A szovjet politika szemlátomást erősen támogatta a csehszlovák kormány szándékát, hogy homogénül szláv jellegű állammá alakítsa az országot, a németek kiűzése mellett a magyar lakosság eltávolításával is. A potsdami határozat a magyarok kényszer-áttelepítését Csehszlovákiából Magyarországra nem hagyta ugyan jóvá, hanem a két kormányt közvetlen tárgyalásokra utasította, de az ezek során lakosságcseréről aláírt egyezmény egyoldalú volt annyiban, hogy a Csehszlovákiába való áttelepülésre önként jelentkező magyarországi szlovákok számának megfelelő arányban kijelölt csehszlovákiai magyarok kényszer-áttelepítéséről volt szó. A csehszlovákiai magyarság jogfosztottságának, hontalanságának évei, a kezdetben önkéntes munkaerő toborzásának feltüntetett kényszer-deportálás a Szudéta-vidékre, ahonnan a német lakosságot már elűzték, s az az „önkéntesség”, amellyel a szülőföldjükön maradhatásukért kétségbeesetten küzdő magyarok magukat „reszlovakizálni” voltak kénytelenek, mindezek a megaláztatások és szenvedések együttvéve olyan emlékeket hagytak maguk után, hogy valóságos fenyegetésnek tűnik ma minden olyan propozíció, amely - emlegessenek bár önkéntességet, s próbálják bár nem tömeges akció gyanánt, hanem egyéni lehetőség megpendítéseként kimagyarázni. - etnikai tisztogatás gyanúját keltheti, s a szülőföld elvesztésével fenyeget.
