Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Tilkovszky Loránt: Önkéntesség és kényszer - a múlt árnyai a nemzetiségpolitikában
Tilkovszky Lóránt ■ Önkéntesség és kényszer 33 tenzitásban a szlovákiai magyarok igényeivel, akik a magyar nemzet egybefüggő településterületéről mindössze egy közel 80 éve történt határvonással elválasztva, és Dél-Szlovákiába került szülőföldjük telepítési és migrációs fellazítására, közigazgatási szétszabdalására, iskolapolitikai és egyéb eszközökkel elnemzetietlenítésükre történt minden lépés ellenére erős magyar öntudattal őrzik nyelvüket, kultúrájukat, s mind Csehszlovákia, mind Szlovákia nemzetiségpolitikájával szemben határozottabb és messzebbmenő igényekkel lépnek fel, mint a magyarországi szlovákok a magyar nemzetiségpolitikával szemben. Ennyiben tehát elismerhető, hogy Teleki egykori teóriájának voltak bizonyos reális elemei; manapság sem lehet eltekinteni lényeges különbségektől, amelyek nem teszik lehetővé a nemzetiségi kérdések sematikus rendezését. Aki demagóg módon azt mondja, hogy a szlovákiai magyarok akkor állhatnak elő - túlságosan messzemenőknek talált - követeléseikkel, ha ugyanazt megadják a magyarországi szlovákoknak, az azért nem vesz tudomást történelmi realitásokról, mert ilyen hivatkozással kívánja megtagadni a szlovákiai magyar kisebbség jogos igényeinek teljesítését. Természetesen szó sem lehet arról, hogy elutasítva az effajta demagógiát, akár a múltra vonatkozóan tagadhatnánk a magyar nemzetiségpolitika súlyos mulasztásait a nemzeti identitás megőrzéséhez, anyanyelv és kultúra ápolásához szükséges feltételek intézményes biztosítása terén, illetve elmarasztalható voltát az asszimiláció erőltetése tekintetében is, akár a jelenben elégedettek lehetnénk azzal, amit teszünk a nemzetiségpolitikában, és ne igyekeznénk eleget tenni a még megoldásra váró jogos kisebbségi igényeknek. De mit szóljunk ahhoz, ha ma valaki azzal az ötlettel áll elő, hogy tulajdonképpen igen egyszerűen tehermentesíthetnénk országaink kapcsolatát ások zavart, nehézséget okozó, feszültséget teremtő és fenntartó kisebbségi problémáktól: ti. önkéntes lakosságcserével, áttelepítéssel? Az ötlet igazán nem új: leghírhedtebb felvetője és alkalmazója, Hitler, közel 60 éve, 1939-ben hirdette meg „népességtagosítási” programját, amely áldás lehet Európára - az általa elképzelt Új Európára mert kiiktatja a kisebbségeket, mint „zavaró tényezőt”, megszünteti az etnikai keveredettséget, világos etnikai választóvonalakat eredményez; akik „önként” az áttelepülési választják, megmenekülnek az asszimilációtól, akik a maradás mellett döntenek, minden további nélkül asszimilálhatok. Ennek a hitleri áttelepítési programnak számottevő irodalma van, itt csak a magyarországi vonatkozásait említem. Horthy lelkesen üdvözölte Hitler zseniálisnak tartott elképzelését, s ismételten ígéretet kapott tőle arra, hogy az önként jelentkező magyarországi németeket, akiket itt maradó javaikért a magyar állam majd kártalanít, legkésőbb a háború győzelmesnek képzelt befejezése után áttelepíti. Nyilván kevésbé lett volna lelkes Horthy, ha ismeri a Magyarországot érintő áttelepítési és határmegvonási tervek további részleteit is, így a magyarságukhoz ragaszkodó erdélyi magyarok és székelyek Magyarországra telepítését, az Erdélyben maradók
