Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Tilkovszky Loránt: Önkéntesség és kényszer - a múlt árnyai a nemzetiségpolitikában
32 Új Dunatáj 1998. szeptember datnak tartotta „a társadalmat a nemzetiségi probléma megértésére és átérzésére nevelni, a sajtó, a rádió, egyesületek és általában a közönség nevelésének minden eszközével”. Ajánlotta magyar és nemzetiségi - személyi, egyesületi, intézményi - kapcsolatok ápolását, egymás jobb megismerése és megértése érdekében. Teleki személyes tragédiájában is erősen közrejátszott, az ország tragédiájának pedig egész bizonyosan egyik igen súlyosan latba eső okozója volt, hogy ezek a nemes és követendő elvek a gyakorlati alkalmazásban - soviniszta erők ellenhatása következtében - igen kevéssé érvényesültek. Fáj ezt megállapítanunk, s a közvélemény - tapasztalhattuk - nem könnyen viseli e szomorú ténnyel való szembenézést, különösen akkor, amikor az indokolt nemzeti önbírálat a szomszédságban nem talál hasonló önkritikus szemléletre valló visszhangra, hanem épp ellenkezőleg: a szomszédnépi nacionalizmusok a maguk erősítésére, igazolására sietnek felhasználni a nemzetiségpolitika-történeti magyar önvizsgálatot és kritikát. Teleki Pál nemzetiségpolitikai elvei - ha elválasztjuk korabeli revíziós-politikai összefüggéseitől - ma is aktuálisak, és hazánk határain túl is megszívlelendők lennének. Teleki Pál miniszterelnökségének nemzetiségpolitikai gyakorlata azonban korántsem volt ezekkel az elvekkel adekvát, így nem hogy modellül nem szolgálhat, mint részünkről egyesek vélik, hanem sajnos azt kell mondanunk, hozzájárult annak az ellenségképnek formálásához, amelynek továbbélését - makacsul továbbéltetését - mind a mai napig keserűen tapasztalhatjuk. Hogyan viszonyúk Teleki Pál 1940-ben képviselt elveihez a bevezetőben említett 30-as évek eleji teóriája önkéntes és kényszerkisebbségekről? Tíz év múltán már nyomát sem találjuk nemzetiségpolitikai fejtegetéseiben ennek a korábbi különbségtételének, amelynek ártó szándéka nem volt, az önkéntes kisebbségnek minősített nemzetiségek vezetőiben mégis indokoltan keltett aggodalmat, mert bizonyos meglévő soviniszta erők kezében kihasználható volt nemzetiségükre hátrányos nemzetiségpolitikai diszkrimináció, más mértékkel mérés, egyenlőtlen elbánás alkalmazásának indokolására. Annak hangsúlyozása mellett, hogy a kisebbségi jogokat minden nemzeti kisebbség számára biztosítani kell, függetlenül attól, hogy kisebbségi helyzete milyen eredetű, el kell mégis ismerni, hogy a kisebbségek nem egyformák, s elvileg egyenlő elbánásban részesítésük gyakorlatilag korántsem problémátlan. Gondoljunk például arra a ma eleven aktualitású felvetésre, hogy a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok helyzete azonos mádon rendeztessék. Ha nem vétetik tekintetbe e két nemzeti kisebbség nemcsak számbeli, hanem történetileg alakult, olyan értelemben minőségi különbsége, mássága, hogy egyfelől a szórt települtségű, évszázadok óta magyarosodó és jórészt elmagyarosodott itteni szlovákok nyelvi állapota és nemzeti tudata nem vet fel a magyarországi nemzetiségpolitikával szemben olyan igényeket, amelyek azonosak lennének akár kiterjedésben, akár in
