Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 3. szám - Kalász Márton: Tizedelőcédulák

14

Új Dunatáj 1998. szeptember

gazda fia másfél év honvágy után kimaradt a polgáriból vagy a gimnáziumból, tudni lehetett, majd hova dugják be papírpiszmogónak. Politikia naivság, önelégültség, elégtelen formáció, ugyanaz lehetett ebben gazdag is, szegény is. Nem állt ott senki köztük és Magyarország közt, de gáttal érlelődhetett bennük a dac.

A világháború hírét a kisbíró adta a sváboknak tudtul, a mozgósítást még dobszó előtt a falun végigvágtató lovasfutár, aki a földbirtokosnak hozta a rendkívüli behívót. A cselédség a gazdasági épület felől nézte, akárcsak udvaros nagyapám, hogyan adja át a futár a behívót, hol a Sauska úr már két órája várakozott s két idegen hölggyel beszélgetett. Aztán jöttek a behívók, egyik a császári és királyi hadseregbe, másik a magyar királyi honvédséghez. Nemzetiség nem számított. A nők gazdálkodtak, csak azt érzékelte a világ, züllik le rohanvást minden. A tanítók helyére kisasszonyok áltak, Mosonszolnokon apácák. A tanyán elfelejtettek vízteleníteni, december elején már nem jártak körbe a bivalyok, a fagy széjjelnyomta a vezetéket.

1916-ban már mentességben is bízni lehetett, ha jó fogalmazó volt, aki otthon a kérvényt megírta. A kérvényírót fekete szerzésért feljelentették, akár pénzbírságra is ítélték. Az asszonyok hadifoglyot igényeltek, a sváb falvakban ámultak s nem hitték, hogy az orosz foglyok közt német is lehet. Orováék foglyát Németkéren Kari Dieternek hívták, jómódú családja volt Ukrajnában, hatvan gyeszjatyina földbirtok, bátyja tanító. Faluja neve németül Friedrichsfeld, ukránul Sirokája. A Baja melletti Réti-pusztán egy Jakob Bernhardt nevű fogoly volgai német volt. A magyarországi svábokról azt írták, a fronton támadt újra öntudatuk s lettek büszkék a származásukra, mivel együtt harcoltak s barátkoztak a német katonákkal. Schmausser János, aki hazakerülése után vitéz lett s ezért magyarosította a nevét, avatása előtt Bikácson még fölújította világháborús emlékezetét. A füzetlapot a család 1947-ben magával vitte Szászországba. „Vitéz SáfáriJános született 1888.2 hó, 2án első Világháború lefolyása. Fíarctéri szolgálata és Fegyverténye - Mind legfiatalabb Reszerwista 1909 beli Katona mindjárt a Háború kezdetén benn voltam és elvittek (mentem) Szerbiába all Tábori Tüzér ezreddel mint nicht Vormeiszter és ott harcoltunk szeptember elejéig és asztán fölmentüng az Orosz frontra és ott voltam az Orosz fölbomlásig vagyis össze omlásig 918 December 14igben kaptam a kis ezüstöt. Mert Galíciában Kirof előtt nagyon súlyos Harcaink fojtak le tartottuk vissza az ellenséget - a Frontot. (Vortempirte kartáccsal lőttük el az iszonyú sok Oroszt.) És úgy tovább az Orosz Fronton voltam egész végéig A nagy Ezüstöt szintén az Orosz Fronton 917 Júniusban kaptam Zborof mögött a Mogla hegy mellet átörték az Oroszok a Frontot és ott mind Tank-Pancer abvehr gesütz néhány Óra hosszat tartottam fönt az előre nyomuló ellenséget mire a mi hátra vonulo csapataink menekülni tudtak. Mikor aztán 918-ban az Orosz hadsereg össze Össze omlott úgy