Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Kalász Márton: Tizedelőcédulák
Kalász Márton • Tizedelőcédulák 13 közt. A régi kolonista hajlék helyén már megépült az utcai keresztház, telek sarkától telek sarkáig, teljes hosszában takarta, ami odabent élet volt, a szárazkapu hétköznap is betéve. Az utcai részen csak télen laktak, sűrű városi függöny az ablakokban vagy belülről csukható ablaktábla. A község jellegét adták meg az ilyen „villának” is nevezett titoktartó, barokkos házak. A földszerzés végén ott volt a lépcsőfok, az iparral való barátkozás, gőzmalom, tégla-, kender- vagy cukorgyár tulajdonosának lenni. Akadt jó példa, az apatini posztógyár Mária Terézia óta virágzott, az uradalmakkal közben már némelyek szállították oda a macedón juh gyapját. A gazdaságban a szerzéstől át kellett váltani a szerzett vagyon összetettebb használatára, s ehhez a szorgalom, a falusi önképzés kevés volt. A következő nemzedéknek, ha német volt, ha magyar, meg kellett jelennie az értelmiségben. Jó, ha papnak, tanárnak, orvosnak, ügyvédnek ment, csupán a polgári iskola befejezéséig jutott, jobb volt, ha gazdálkodásra képeztette magát. Vagy ami ritkábban sikerült, beépült a pénzvilágba, a bankba. S nem volt már felemás viszonya a magyar környezettel s a nyelvvel. A gazdák nem voltak annyira lelki érzékenyek, beérték volna, hogy az értelmiséggel a találkozás, ha gyakoribb lett, egyelőre a község dolgaiban, váratlan munkaérintkezésben, néha a polgári olvasókörben jött létre. S nem volt baj, hogy a nők addig is távolabb éltek egymástól, csiszoltság, viselet, helyzetből adódó rossznyelvűség csak olyan szakadék, amit az utcai köszönésen túl se volt sürgős átlépniük. A nők éppen fiaikban érzékelték a távlatot, a vakációs meghívások - télen itthoni névnapra, nyáron pletykás hosszú sétákra - nyilvánvalóvá tették a közeledés természetességét. Tolnában, Baranyában, akár a Bakony vidékén, a Vértes településein szerényebb módban már mindez szerényebb. A mozgás színhelye hasonló, csak kiszolgáltatottabb pályát járt gazdag, szegény, képzett, tudatlan. A plébános a gazdákkal tartott, káplán, tanító, adójegyző inkább viselte a nincsteleneket. A tanító még gondolatukban sem volt éhenkórász. A principális a szegényekből legföljebb papi szemináriumra javasolta a tehetséges gyermeket, a tanító renitens volt, mást ajánlt. Csak nem ígérhetett anyagi támogatást. Zsellér nem szavazott, nem volt beleszólása semmibe, nem választották be az iskolaszékbe. Ha jó hangja volt, fölültették a templomi karzatra. Megalakította saját olvasókörét, a falu nyelvén alsó, hivatalosan katolikus olvasókör volt. A klérusból véletlenül se tette be hozzá a lábát senki. Könyv nem volt, hírlap elvétve, eljártak inni, tekézni, télen a beljebbről szivárgó közérdekű híreket újraélvezni. A farsangi bálok meghívóját városi szerkesztők nyomtatták, volt elnökség, bor vásárlásához pecsétviasz. A pusztai cselédek, tanyabérlők gyerekeit télen szán hordta iskolába, de annak rendje volt, ki jár legényegyletbe, Mária-délutánra. Szárazkapus keresztház három épült, a bérlőé, egyik vendéglősé s a második leggazdagabb paraszté. A leggazdagabbnak százkét hold földje volt. A reális cél mégiscsak gazdálkodni, fiúknak ipart tanulni. Ha valamelyik nagy
